Berobbant a kontinentális elitbe

Laskai Írisz remekül teljesített az angyalföldi viadalon
Laskai Írisz remekül teljesített az angyalföldi viadalon - © Fotó: MOATSZ
Nyíregyháza – Laskai Írisz egyéniben döntőt játszhatott, végül második lett a magyar nemzetközi újoncbajnokságon.

Nemzetközi mezőnyben dobogós helyen végezni – ezt már jegyzik. Márpedig Laskai Írisz második helyezést szerzett a magyar nemzetközi újoncbajnokságon, amivel berobbant az európai mezőnybe. A NAC Nyíregyháza játékosa, a Túróczy Zoltán evangélikus iskola tanulója a négy magyar érem egyikét szerezte az angyalföldi sport- és szabadidő-központban rendezett viadalon, amelyen 16 ország 159 versenyzője állt rajthoz.

A mieink számára nem sikerültek túl jól a csapatversenyek, így volt ez Írisz korosztályában az U13-asok között is. A nyíregyházi edző, Dorogi János vezette magyar A válogatott a csoportjából ugyan továbbjutott, de a főtáblán, a nyolc közé jutásért 2–1-es előnyről veszített a görög-szlovák vegyes alakulat ellen.

Laskai Írisz egyéniben jócskán javított, hiszen két olasz, valamint belga, portugál és norvég riválisa legyőzésével a selejtezőből egészen a viadal döntőjéig verekedte magát. És már a fináléban is győztesnek látszott, hiszen az első két szett megnyerését követően a harmadikban is vezetett 5:1-re. Ekkor azonban fordult a kocka, a németh Sophie Klee tetemes hátrányból is nyerni tudott, de a nyíregyházi hölgy nem lehet elégedetlen a megszerzett ezüstérmével.
Hiszen azzal berobbant a kontinentális elitbe.

Magyar nemzetközi újoncbajnokság
Egyes
Csoportmérkőzések. 3. csoport: Laskai (NAC Nyíregyháza)–Beniers (belga) 3:0, –Cicuttini (olasz) 3:1. A csoport végeredménye: 1. Laskai Írisz 4 pont – a főtáblára jutott.
Főtábla. 1. forduló: Laskai (NAC Nyíregyháza) erőnyerő. Nyolcaddöntő: Laskai–Smargiassi (olasz) 3:0. Negyeddöntő: Laskai–Santos (portugál) 3:0. Elődöntő: Laskai–Wetzel (norvég) 3:2. Döntő: Klee (német)–Laskai 3:2.
Végeredmény: 2. Laskai Írisz (NAC Nyíregyháza).
Csapat
Csoportmérkőzések. 2. csoport: Magyarország A–Belgium B 3–0 (Laskai–Pauwels 3:0), –TTVA Hessischer A (német) 0–3 (Laskai–Chitale 1:3). A csoport végeredménye: 2. Magyarország A 3 pont – a főtáblára jutott.

Főtábla. Nyolcaddöntő: Görögország-STK Pezinok (szlovák) vegyes–Magyarország A 3–2 (Slobodniková–Laskai 1:3, Papadimitriu, Slobodniková–Laskai, Pad F. 2:3, Papadimitriu–Laskai 3:1).








hirdetés