Berúgott a betörő Balkánynál, kirabolták – Ezt írta a Kelet 70, 60 és 50 éve

Akt.:
1987-ből: „Verseny a Hímes homokbányáiban”
1987-ből: „Verseny a Hímes homokbányáiban” - © Fotó: KM-archív
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Összeállításunkban felidézzük, miről számolt be lapunk évtizedekkel ezelőtt ezen a héten.

Hetven éve írtuk

1947. november 9., vasárnap

Harci zaj és lőporfüst között

Harci zaj és lőporfüst között indult meg lapunk 1944. november 9-én. Egy kissé olyan volt ez a munka, mint a haditudósítók munkája, és nem vagyunk szerénytelenek, ha úgy véljük, hogy hasonlított a partizántevékenységhez újságírói munkánk, amellyel a felszabadítók oldalán kivettük a részünket a fasiszta hordák üldözéséből. Kétségtelen, hogy nem volt bátorság és áldozatok híján az a munka, amit akkor az újságszerkesztés jelentett Nyíregyházán. Amikor villanyvilágítás a messze jövőben volt csupán, géppuskák, ágyúk dörgése hallatszott, s még az elhagyott front képét mutatta a város. Vezettük a romeltakarítás nehéz munkáját, nem fogta le tollunkat az opportunizmus akkor sem, ha magas hivatali tekintélyekkel álltunk szemben. Betűink leleplezték a korrupciót, börtönbe juttatták a sikkasztót, és ha a nép érdekei úgy kívánták, a magas rangú hivatalnokokat is. Büszkék vagyunk arra a szolgálatra, amelyet Nyíregyháza dolgozóinak tettünk, és arra a felvilágosító munkára, amit a megye lakossága érdekében végeztünk.

1947. november 11., kedd

Hekus Dönci az akasztófa árnyékában

Mindenki élénken emlékszik még a Párizsi Áruházban elkövetett bestiális kéjgyilkosságra, amelynek áldozata H. Erzsébet, egy részeges váncsodi foltozóvarga elzüllött 17 éves leánya volt. A rendőri nyomozás megállapította, hogy a tettes az alvilágban Hekus Dönci nevet viselő többszörös betörő volt, aki egy rendőrt is meggyilkolt. A napokban sikerült kézre keríteni Hekus Döncit, s kihallgatása során kiderült, hogy már három ízben szökött meg az akasztófa alól. A nyíregyházi rendőrség fogházából 1945-ben szökött meg. Felbontotta a cella falát, majd betört a rendőrkapitány hivatali szobájába és rendőrségi igazolványokat, körpecséteket lopott onnan. A szökésről mostani kihallgatásán úgy nyilatkozott: Nyíregyházán ment a legkönnyebben, de Baktalórántházáról is aránylag egyszerűen pucolt meg. A statáriális bírósági tárgyalás tegnap egész nap tartott, ma folytatják.

1947. november 12., szerda

Meglopták a betörőt

Érdekes eset történt néhány napja Balkány község mellett. Éjszaka betörő járt özv. G. Mihályné tanyáján, a feltört pincéből tíz liter pálinkát és egy bödön zsírt vitt el. A rendőrség a pince homokjában talált lábnyomok alapján elfogta a tettest a meglopott asszony egyik „jó” ismerőse, B. Ferenc személyében. B. kihallgatása során elmondta: amikor a zsákmányával hazafelé tartott, nem állhatta meg, hogy meg ne kóstolja a pálinkát. Mindig többet kortyolgatott belőle úgy, hogy berúgott és elaludt az úton. Amire felébredt, a pálinka és a zsír eltűnt mellőle – ellopták. A rendőrség szerint valószínű a betörő állítása, mert a házkutatás során bűnjeleket nem találtak.

Hatvan éve írtuk

1957. november 6., szerda

Kiváló rizstermés a Szikrában

A múltban gondolni sem mertünk arra, hogy a panyolai határban rizs teremjen. Szövetkezetünk azonban a múlt évben már nem csak gondolkodott ezen, hanem hozzá is fogott a rizstelep megépítéséhez. Azok, akik nem szívesen látják a Szikra Tsz fejlődését, csak mosolyogtak rajtunk, mások pedig figyelmeztettek, hogy a Túr vizéből nem tudunk öntözni, mert az lúgos. Ennek ellenére megkezdtük a telep építését, el is készült volna 1956 őszén, ha az ellenforradalom meg nem akasztja munkánkat. Ez év tavaszán nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy a félbemaradt munkát befejezzük. A tizenkét hold területből még csak tíz alkalmas árasztásra, s a vetéssel is megkéstünk kicsit, ennek ellenére 26 mázsás holdankénti termésátlagot értünk el. A jóakaróink úgy beszélnek, hogy ilyen termésről álmodni sem mertek. (L. K.)

Ötven éve írtuk

1967. november 6., hétfő

Hajóüdülő a Tiszán

Hajót vásárol a fehérgyarmati Rákóczi Halászszövetkezet, méghozzá nem is akármilyent: tengerjáró hajót. A ­MAHART-tól kiselejtezett hajó fedélzetén halászcsárdát, táncos szórakozóhelyet lehet berendezni, negyven kabinjában üdülők pihenhetnek. Ha minden úgy megy, ahogy szeretnék, a kicsinosított hajó jövőre már ott fog ringatózni a nagyari Tisza-kanyarban, ahol egy kis üdülőtelep körvonalai máris kibontakozóban vannak. Fürdésre kiválóan alkalmas e táj, romantikáját dúsítja, hogy előtte úsznak el a Tuzsérnál összeállított tutajok. Egy megegyezés szerint a túlsó parton, Tivadarnál a szomszéd járás „szembefejleszti” a maga üdülőkörzetét. Néhány esztendő, és egy nagy telep, vidám strandélet, kemping, csárdák jelzik majd a kezdeményezés helyességét, és a nagy hajó érkezése alighanem sok évvel sietteti a kibontakozást, hiszen ez egy valóságos vízi szálloda lesz. A hajót már Budapesten befestik, berendezik, ennek a költségét pedig úgy hozzák be, hogy a Dunán, Jugoszlávián át maga a felvontatás is egy üdülőút lesz.

KM








hirdetés