HAON Sziréna

2011.12.11. 20:46

Komádiban is betlehemeztek

Komádi - A város főterén a harmadik gyertyát jelképező adventi fény az óriási koszorún. A műsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülő városlakó gyűlt össze a templom előtti téren.

Komádi - A város főterén a harmadik gyertyát jelképező adventi fény az óriási koszorún. A műsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülő városlakó gyűlt össze a templom előtti téren. Játszott a Csicseri Gyermek Citera Zenekar, a 6.b tanulói, a Nyugdíjas Klub Rozmaring Énekkara, valamint Bagdi Gyula és Bagdi Gyuláné énekeltek. Az ünnepi műsort a Komádi Színjátszó Kompánia Betlehemes játéka zárta. A pásztorjáték már 14 esztendeje szórakoztatja minden karácsonykor a komádiakat és az Országos Betlehemes Találkozó közönségét, hiszen a csoport már alakulása óta utazik a ezekre a szép alkalmakra.

Szombaton Debrecenben jártak, eleget téve a Hajó utcai óvoda meghívásának. Családi napon szórakoztatták humoros előadásukkal a kedves közönséget épp úgy, mint vasárnap a komádiakat. Játékukkal őrzik a hagyományt, azt az ünnepi hagyományt, mely minden családba elhozza a karácsony szeretetteljes békéjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!