2012.01.31 18:29; Frissítve: 2012.01.31 18:29


BÉT – Csökkent a BUX, az OTP nyereséggel zárt

Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,70 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 18.891,07 ponton zárt kedden.

    A részvénypiac forgalma 21,8 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni, a többi papír veszteséggel zárt az előző napi záráshoz képest.
    Pozitív hangulatban indult a keddi kereskedés is, azonban délután profitrealizálási hullám indult a hazai tőzsdén, ezt felerősítettek a napvilágra került kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatok is – értékelte a napot Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője. A vezető részvények közül a Mol volt a nap vesztese, a 19.500 forintos szint ismételt “meglátogatása” után intenzív csökkenés indult az olajvállalat árfolyamában – tette hozzá.
    A szakértő kifejtette: a BUX egy héten belül a harmadik nekifutásra is lefordult a 200 napos mozgóátlagról, így nem lehet kizárni a további negatív korrekciót.
    Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője azt emelte ki, hogy a nap eleji biztató kezdet után még a Mol és az OTP volt a húzópapír – az OTP árfolyama nap közben 4.160 forintig emelkedett az előző napi 4.000 forintról, a Mol pedig 19.620 forinton is forgott -, délután viszont minden papírt elért a profitkivét. 
    A Mol árfolyama 500 forinttal, 2,59 százalékkal 18.800 forintra esett, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP részvények ára 13 forinttal, 0,32 százalékkal 4.013 forintra erősödött, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,93 százalékkal 535 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
    A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,54 százalékkal 37.000 forintra gyengült, a részvények forgalma 899,4 millió forintot ért el.
    A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 45,1 millió forintos forgalom mellett 275 forinttal, 1,64 százalékkal 16.520 forintra csökkent. 
    A BUMIX 1.300,10 ponton zárt kedden, ez 3,59 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

gjé \ guz

MTI 

Cimkék: , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Gyermekteleneket és egygyermekeset büntető nyugdíjrendszert fontolgat a kormány?
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány egy olyan [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – a Gazeta Wyborcza a magyar pénzügyekről
    Varsó, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A Gazeta Wyborcza lengyel baloldali liberális napilap [...] tovább »
Maradnak az üzemanyagárak
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. [...] tovább »
6 százalékos éves növekedés várható az informatikai piacon
  Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az informatikai szolgáltatások értéke éves szinten mintegy 6 [...] tovább »
NAV: tavaly 463 ezren adták be késve az szja-bevallásukat
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A magánszemélyeknek hétfőn éjfélig kell bevallani és befizetni a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés