Rácz Balázs úgy véli, hogy bár a piaci környezet továbbra is kedvező, a magyar tőzsdén korrekcióval indulhat a kereskedés, miután előző nap rövid idő alatt nagyot emelkedtek az árfolyamok. Ezt támogatja az is, hogy technikai szinthez – 30 napos mozgóátlagához – érkezett a BUX, és ez erős ellenállást jelenthet a további emelkedéshez.
Az elemző hozzátette, hogy délután rengeteg amerikai vállalati gyorsjelentés lát napvilágot, amelyek befolyásolhatják a kereskedés irányát, így a magyar piacra is hatással lehetnek.
Szerdán rendkívül kedvezően fogadta a piac az Európai Bizottság bejelentését, miszerint készen áll a tárgyalások megkezdésére egy elővigyázatossági hitelkeretről. A bejelentés forinterősödést, állampapír-piaci hozamcsökkenést és részvénypiaci ralit hozott.
A BUX 737,72 pontos, 4,22 százalékos emelkedéssel, 18.223,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 990 forinttal, 5,82 százalékkal 17.990 forintra erősödött szerdán, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 240 forinttal, 6,72 százalékkal 3.810 forintra nőtt, forgalmuk 20,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,06 százalékkal 545 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter papírok 10 forinttal, 0,03 százalékkal 37.000 forintra drágultak, a részvények forgalma 497,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 556,1 millió forintos forgalomban 450 forinttal, 3,17 százalékkal 14.650 forintra erősödött.
- MTI -