Nyíregyháza hírei

2014.05.28. 18:19

Virágosítás és permetezés Nyíregyházán

Nyíregyháza - Elkezdődött az egynyári virágok ültetése Nyíregyházán. A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai 47 630 tő virágot ültetnek el városszerte.

Nyíregyháza - Elkezdődött az egynyári virágok ültetése Nyíregyházán. A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai 47 630 tő virágot ültetnek el városszerte. A virágosítás a Hősök terén kezdődött, melyet ezentúl több mint 6200 tő rózsameténg, kleopátra tűje, bársonyvirág, salvia és kanna díszít. A közel 2200 m2-es városi ágyásokat előreláthatóan 3 hét alatt ültetik be munkatársaink. A virágosítást gondos tervezés előzte meg, majd következett a talajelőkészítés, fertőtlenítés és tápanyag utánpótlás. A virágok fajtáinak és színének megválasztásánál fontos szempont volt, hogy harmonizáljon a helyszínek hangulatával. A Hősök terén található szoborkompozíció elé például a város színeinek megfelelően piros és kék virágokat ültetett társaságunk. A növények között vannak olyanok, melyek az idei évben először díszítik majd a nyíregyházi közterületeket, mint például a vörös levelű díszfű, vagy a bolíviai begónia. Az elültetett virágok értéke megközelítően 4 millió forint.

Permetezik a hárs-, juhar- és platánligeteket

A májusi meleg beköszöntésével megkezdődött a növényeket károsító rovarok inváziószerű szaporodása, ezért a NYÍRVV Nonprofit Kft. megbízásából a Tréner Kft.az elkövetkezendő két hétben permetezni fogja a város területén található hárs-, juhar- és platánligeteket. A levéltetvek, a szövőlepke, a platánpoloska és egyéb kártevők elleni védekezést méhkímélő technológiával a késő esti és éjszakai órákban végzik.

Az alkalmazott növényvédőszerek emberre és melegvérű állatokra nem veszélyesek.

Kérjük a városlakók türelmét és megértését!

- NYÍRVV Nonprofit Kft. - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!