Bevetésen a “szemétkommandó”

A munka díjazásaként a legeredményesebb csapatok Ifjúsági Találkozón vehettek részt Vásárosnaményban.

Közel nyolc éves múltra tekint vissza az a négy országra – a Felső-Tisza területére kiterjedő – együttműködés, amit a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium testvériskolai kapcsolata indított el.

A Toldi Zoltán pedagógus vezette Természetbarát Diákkör kezdeményezésére, az együttműködés kiszélesedésével létrejött egy (magyarországi, szlovákiai, ukrajnai, romániai tanárokból és aktivistákból álló) csoport, melynek az volt a célja, hogy minél szélesebb körben tudják bevonni a térség iskoláit környezeti nevelési programokba. Idén immár negyedik alkalommal hirdették meg a négy nyelvű, egész évre kiterjedő, közel másfélszáz iskolai csoportot összefogó környezetvédelmi vetélkedő sorozatot.

– Két tucat település több mint ötven középiskolájának csapatai versengtek egy teljes tanéven át – fogalmazott Toldi Zoltán, aki elmondta még: – A témák között szerepeltek a környezet és a természetvédelem legfontosabb ismeretei, de a génmanipuláció alkalmazása, az állatvédelem és a hulladékgazdálkodás is. Gyakorlati feladatként hulladékkommandókat kellett létrehozniuk a fiataloknak, akik közel száz helyszínen tevékenykedtek sok esetben a felnőttekkel, a helyi önkormányzatokkal együtt az illegális hulladéklerakók feltérképezésében és felszámolásában az ökorégió területén.

A programról

– A diákok ellátogattak a Nyírségvíz Rt. szennyvíztisztító telepére
– Megnézték az Állatbarát Alapítvány Állatmenhelyét
– Barangoltak a múlt építészeti remekei között a Falumúzeumban
– Láthatták a beregi térség történelmi és természeti értékeit
– A térség ízeiből Barabás községben kaptak kóstolót
– Támogatók: a Megyei Közoktatási Közalapítvány, a Megyei Közgyűlés, Szatmár Megye Tanácsa, Szatmárnémeti és Vásárosnamény.

– Kovács Bertalan –








hirdetés