Bevetésre kész a Nagyecsed ÖTE

Nagyecsed – Ünnepélyes keretek között átadták szerdán délután a Nagyecsedi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tulajdonát képező, saját beszerzésű Mercedes Benz 1017-es típusú, 2000 literes víztartállyal rendelkező tűzoltó gépjárműfecskendőt. Az eseményen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is jelen volt.

Az igényesen felújított gépjármű, és az egyesület 24 fős szaktevékenység végzésére jogosult létszáma lehetővé teszi, hogy az önkéntes szervezet a II. kategóriájú együttműködési megállapodásban vállalt feladatokat, a gépjárművel történő vonulást is ellássa, ezáltal is segítve a hivatásos egységek munkáját.

A rendezvényen Nagyecsed Város Polgármestere, Kovács Lajos köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója és Czibere László, a Nagyecsedi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Parancsnoka szólt az önkéntesekhez és a megjelentekhez.

Részt vett az átadó ünnepségen Kovács Miklós tű. alezredes, a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője, valamint Bán Attila tű alezredes, a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Parancsnoka.

A tűzoltó fecskendőt megáldotta Fábián Csaba református lelkész, megszentelte Panyi József plébános és Kiss László parókus. A történelmi egyházak képviselői áldást kértek a gépjárművet használókra és a bajbajutottakra, a segítségre szorulókra.

Az egyesület Nagyecseden kívül Fábiánháza, Mérk, Vállaj és Tiborszállás települések mentő-tűzvédelmi feladatait, valamint a hivatásos egységek beavatkozásainál való aktív közreműködést is vállalja.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés