Bevették a Viharsarkot a Loki lányai

Akt.:
Bevették a Viharsarkot a Loki lányai
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nagyszerű teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott a Loki a keleti rangadón.

Békéscsabára látogatott a DVSC-TVP a K&H női kézilabda liga 22. fordulójában. A piros-fehéreknél ismét tudta vállalni a játékot a román válogatott Madalina Zamfirescu, viszont továbbra sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére a jó ideje maródi Anna Punyko, valamint Karina Jezsikava.

Az első percek gólcsendben teltek, majd Lotte Grigel talpról avatta fel a csabai kapust. A jó kezdés borzalmas követte, a házigazda öt gólt lőve állva hagyta a Lokit. A tizenegyedik percben Vid Gergő vezetőedző reagált is megpróbálva rendezni a sorokat. A közel nyolc perces debreceni gólínséget végül Sirián Szederke törte meg. Jó tett a megbeszélés a DVSC-nek, mert magára talált a csapat, és a 17. percben felzárkózott egy gólra (6-5). Ekkor a hazaiak kényszerültek időkérésre, de csabai szempontból nem lett sok foganatja, mert tovább robogott a Loki. Horváth-Pásztor Bettina, ha kellett többek között büntetőt hárított, de ha rajta mégis túljutott a labda, ott volt a kapufa, ami kisegítette a cívisvárosi gárdát. A remek küzdés jutalma a 24. percben jött el, ugyanis Csáki Viki révén átvette a vezetést a Debrecen (7-8). De nem volt vége, Vantara-Kelemen Éva és Varsányi Nóra góljaival hárommal lépett el a Loki, és az első félidő lefújása után végül két gólos vendégvezetésnél vonultak pihenőre a csapatok (9-11).

Végig kézben

Fordulás után villámrajtot vett a DVSC és zsinórban három gólt dobva 14-9-re lépett meg a hajdúsági együttes. Ettől kezdve felváltva zörrentek meg a hálók, a vendégcsapat tartotta a három-négy gólos előnyét. A félidő derekán kihasználta második időkérését a hazaiak mestere, de most sem segített sokat a Békéscsabán, minden lila-fehér próbálkozásra volt válasza Hajduch Csengééknek. Az utolsó tíz percre öt gólos vendégelőnnyel fordultak a csapatok, ekkor úgy tűnt erőre kap a hazai gárda, de szerencsére nem hagyta elaltatni magát a Loki, hanem újra kézbe véve a gyeplőt teljesen megérdemelt sikert aratott a keleti rangadón (23-29).

MSZ








hirdetés