Bezárnak két tüdőgondozót Szabolcs-Szatmár-Beregben

Bezárnak két tüdőgondozót Szabolcs-Szatmár-Beregben

Nyíregyháza – Keddtől
Nagykállóban megszünteti,
Tiszalökön pedig határozatlan időre
felfüggeszti a tüdőgyógyászati
szakrendelést és gondozást a
Jósa András Oktatókórház
Egészségügyi Szolgáltató
Nonprofit Kft.


Az ok prózai: nincs elég
szakorvos a megyében, nem tudják
megoldani a vidéki intézmények
működtetését a jelenlegi
alacsony létszámmal. A betegek
ellátását a
nyíregyházi megyei-városi
tüdőgondozó veszi át,
így a korábbi 240-250 ezer lakos helyett
több mint 320 ezer ember tartozik majd a megyei
intézethez – tájékoztatta
lapunkat dr. Obbágy Veronika
gondozó vezető főorvos.


– A tüdőgyógyász
hiány sajnos országos jelenség
– magyarázza a főorvos, a
megyében olyan rezidens sincs, akiből 4-6
év múlva
tüdőgyógyász lenne,
pedig nagy szükség volna rájuk. Az
idei statisztika még nem készült el,
de látható: annak ellenére, hogy
egyre kevesebb a tbc-beteg a megyében,
még mindig mi vezetjük az országos
statisztikát. Évről-évre
nő a COPD-s – hörghurutban,
tüdőtágulatban szenvedő –
betegek száma, tavaly a
halálozási arány nagyon
megugrott, háromszor annyian haltak meg ebben a
betegségben, mint a korábbi
években.

Kevés a
tüdőgyógyász


Az óraszámok alapján a megyei
oktatókórházban
eddig
működő –
gávavencsellői,
baktalórántházi, tiszalöki,
nagykállói és
nyíregyházi –
tüdőgondozókban tíz
tüdőgyógyászra lenne
szükség, azonban mindössze hatan
vannak. Az éves szabadságok miatt
folyamatosan öt szakorvos látja el a
járóbeteg szakrendelést.


– A nagykállói
szakrendelés megszüntetésére,
a tiszalöki
működésének ideiglenes
felfüggesztésére is a
létszámhiány miatt volt
szükség – mondja dr.
Obbágy Veronika
. A megyei-városi
tüdőgondozó intézet vezető
főorvosa azt mondja, a fekvőbeteg
ellátásban is olyan kevesen vannak, hogy
nem tudnak besegíteni a
járóbetegellátásba. A
helyzetet nehezíti, hogy rezidens sincs,
akiből néhány év múlva
tüdőgyógyász válna. A
nagykállói és a tiszalöki
főorvosok nyugdíjba vonultak, ezért
át kellett alakítani a
szakrendelést.


A két ellátási
területről mintegy 75 ezer lakos tartozik
majd a nyíregyházi megyei
intézethez, ahol így több mint 320
ezer ember ellátásáról kell
gondoskodni. Több feladat jut ugyannyi orvosra,
ám az igazi nagy kihívást az
jelenti, hogy éves szinten 2000-2500-ra
emelkedik azon filmek száma, amelyek
értékeléséhez nincs
elegednő orvos. A szűrés,
filmek kiértékelése, a kiemelt
betegek összehasonlító
vizsgálata, berendelése és
kivizsgálása hatalmas feladat lesz.


Szerencsére a nagykállói
nyugdíjas főorvos vállalta, hogy
kedden bejön a nyíregyházi
rendelőbe, míg a gávavencsellői
és baktalórántházi
főorvosok négy nap alatt végzik el
az ottani munkájukat annak
érdekében, hogy heti egy nap a
megyeszékhelyen tudjanak segíteni.


– Az már látható, hogy egyre
kevesebb a megyében a tbc-s
megbetegedések
száma, de még
így is vezetjük az országos
statisztikát – teszi hozzá a
főorvos. – Évről-évre
nő a COPD-s (hörghurutos,
tüdőtágultos) betegek
száma, akik már súlyos
állapotban kerülnek hozzánk. Tavaly
nagy mértékben megugrott az emiatt
elhunytak száma, háromszorosa volt, mint
az azt megelőző években.

Fontos tudnivalók
A Megyei Tüdőgondozóban a
rendelés előjegyzés és
beutaló köteles.

Előjegyzés a 42/504-086-os
telefonszámon kérhető.
Rendelési idő


Hétfő: 08.00-11.00


Kedd: 08.00-11.00 és 12.30-15.30


Szerda: 08.00-11.00


Csütörtök: 08.00-11.00


Péntek 08.00-10.00

Kapcsolódó cikkek:


– Bednárik Mónika –








hirdetés