Birkózó Eb – A MOB-elnök első külföldi útja Újvidékre vezetett

Újvidék – Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke és Fábián László főtitkár pénteken Újvidékre, a birkózó Európa-bajnokság helyszínére utazott, ahol tárgyaltak Nenad Laloviccsal, a nemzetközi sportági szövetség (UWW) vezetőjével.

A MOB kedden megválasztott vezetője és a frissen kinevezett főtitkár az újvidéki sportkomplexumban zajló kontinensviadalon előbb megtekintette Ligeti Dániel és Barka Emese negyeddöntőjét, majd ebéddel egybekötött megbeszélést folytatott Laloviccsal Bacsa Péternek, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnökének a jelenlétében.

Fábián László az MTI-nek a tárgyalást követően elmondta, hogy mivel Kulcsár Krisztián már korábbról ismerte a szerb sportvezetőt, ezért nem csupán formális beszélgetésre került sor. A főtitkár szerint szóba került a Szerb Olimpiai Bizottságnál hamarosan esedékes választás éppúgy, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapítványaiban zajló munka. Lalovic tájékoztatta a MOB vezetőit a birkózás jelenéről és a tervezett változtatásokról is, s beszéltek a felek a jövő évi budapesti világbajnokságról is.

Kulcsár Krisztián a megbeszélésen meghívta Lalovicot Budapestre sz augusztus végén sorra kerülő cselgáncs-világbajnokságra, s mint Fábián László jelezte, bíznak benne, hogy a tárgyalás Magyarországon folytatódik majd.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés