Birkózó-vb – Sastin Marianna ötödik hellyel tért vissza

Budapest – Sastin Marianna 2-0-ra elveszítette bronzmérkőzését, így ötödik helyen zárt a nők 62 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság csütörtöki napján.

Gyermeke születése után mindössze nyolc hónappal Magyarország eddigi egyetlen női világbajnoka talán a vártnál is jobb teljesítményt nyújtott a vb-n. Szerdán egy szép győzelmet követően erősen vitatható vereséget szenvedett, majd csütörtökön a vigaszágon előbb a nigériai, majd az indiai ellenfelét is legyőzte, utóbbit az utolsó másodpercekben indított akcióval.

A helyosztón aztán az ukránok tavalyi vb-ezüstérmese, Julija Tkacs Osztapcsuk várt rá, aki kisebb meglepetésre veszített az elődöntőben.

Az esélyek az ukrán mellett szóltak, s a meccset Sastin óvatosan kezdte, láthatólag kicsit tartott vetélytársától. A bírók 50 másodperc után aktívabb birkózást kértek tőle, másfél percnél pedig megintették. A 35 éves magyar klasszisnak 30 másodperce volt, hogy akciót csináljon, ám erre nem volt esélye, ezzel pedig 1-0-ás hátrányba került. A szünetig feszült, de akciómentes harc folyt a szőnyegen, a mérkőzésvezető többször figyelmeztette a feleket a tiszta birkózásra.

A második szakaszban Tkacs nagy erőket mozgósított, Sastinnak nagyon küzdenie kellett, hogy ne engedjen akciót magán, egy perc után viszont kiléptette őt az ukrán, aki ezzel már 2-0-ra vezetett. Sastin ezt követően mindent megtett, hogy megfordítsa a meccset, ám ezúttal az utolsó pillanatokban sem tudott eredményes akciót indítani, így ötödik helyen zárta a világbajnokságot, ám ő nem kesergett, hanem kiintegetett a közönségnek megköszönve a lelkes biztatást.

A magyar női csapat így Barka Emese (57 kg) – fél órával Sastin meccse előtt szerzett – bronzérmével és két ötödik hellyel zárta a versenyt. A másik ötödik hely Németh Zsanett (76 kg) nevéhez fűződik, aki elődöntőjében súlyos térdsérülést szenvedett, emiatt nem állhatott ki a bronzcsatára.

– MTI –








hirdetés