Birkózó-vb – Torba Erik könnyed sikerével kezdődött a második nap

Birkózó-vb - Torba Erik
Birkózó-vb - Torba Erik - © MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Párizs – A kötöttfogásúak 59 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik meglepően sima győzelemmel mutatkozott be a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

A Bp. Honvéd 21 éves versenyzője pályafutása első vb-jén Lasa Mariamidzét kapta ellenfélül a selejtezőben, aki ellen kicsit visszafogottabban kezdett, a második szakaszban azonban leiskolázta a grúzt.

Az összecsapás Mariamidze elképzelései szerint indult, ő irányított, rendre jól fogta be a magyar jobb karját. A menet közepén aztán a grúz elindított egy akciót, melynek végén majdnem sikerült bebillentenie Torbát, aki azonban kivédte a támadást. A grúz kapitány vitatta az esetet, s videózást kért, ennek során pedig kiderült, hogy Mariamidzének nem sikerült 90 fokig elfordítania riválisát, ráadásul eleve szabálytalanul, gánccsal indított. Torba így 1-0-ás előnybe került, a szünetben viszont – egy intéssel (1-1) – mégis riválisa állt jobban.

A pihenőt követően óriásit változott a meccs képe, a magyar tehetség felszabadultan kezdett birkózni, előbb szépen kitolta riválisát (2-1), majd – hiába intették meg ismét (2-2) – gyönyörű mögé kerüléssel levitte ellenfelét, s megpörgette (6-2), ráadásul a szabálytalankodó Mariamidzét két pontért megintették (8-2). A büntetés részeként a grúznak térdelő helyzetbe kellett mennie, Torba pedig szépen kiemelte (10-2), így egy perccel a vége előtt technikai tussal le is zárta a meccset, s a nyolcaddöntőbe jutott.

A második napon még három magyar, Krasznai Máté (66 kg), Szabó László (80 kg) és Lám Bálint (130 kg) lép szőnyegre az AccorHotels Arenában.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés