Végül kitörtek a kerekei

2020.05.12. 09:17

Amerikai filmekben látni olyan rendőri üldözést, amilyen Mátészalka belvárosában történt

Balesethez vezetett az ittas vagánykodás.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Tavaly nyáron az egyik este a vádlott gépkocsijával a Kórház utcán driftelt az autóval, ami nagy zajjal és füsttel járt. Ezt észlelték a rendőrök, akik igazoltatni akarták a férfit, aki azonban menekülőre fogta a dolgot. A szirénázó rendőrautó a vádlott gépkocsija után indult, és az Ipari úton utol is érte. A vádlott itt úgy hajtott be egy kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget a másik úton közlekedő gépkocsinak. A szabálytalanságnak az lett a vége, hogy nekiütközött egy vétlen gépkocsinak, azonban megállás nélkül elhajtott. Az éjszakai hajszának az vetett véget, hogy a vádlott gépkocsijának kitörtek a kerekei, ezért meg kellett állnia. A rendőrök ittasságot észleltek a vádlott lehelletén, ezért vérvételre állították elő, ahol kiderült: enyhén ittas volt. Szerencsére a vétlen gépkocsi vezetője az ütközést megúszta 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel.

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a vádlottat, akinek ügyében a Mátészalkai Járásbíróság fog ítéletet hozni – tájékoztatta lapunkat dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában