Bíróság elé kell állnia a Survivor nyíregyházi versenyzőjének

Bíróság elé kell állnia a Survivor nyíregyházi versenyzőjének
© Forrás: origo.hu
Budapest, Nyíregyháza – Az egyébként jogászként dolgozó Panyik Anita még 2015-ben fogadott örökbe egy menhelyről egy ötkilós kutyát, ám amikor elutazott a versenyre, odaadta az ebet egy kutyatrénernek. Anita állítása szerint a kutyát borzalmas állapotban kapta vissza.

Anita szerint az állatnak eltört a lába, nyílt combcsonttörése volt, és életmentő műtétre, valamint négy további beavatkozásra volt szüksége. Survivor Anita állítása szerint több mint egymilliót költött az állat felépülésére. A kutyus szerencsére már jól van, ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot: két pert is indított.

– Volt egy polgári per, azt én indítottam. Az állatkínzás nem állt meg, nem lehetett bizonyítani, majd a másik pert is elvesztettem. Most mehetek a büntetőbíróságra, rágalmazás miatt. Én ugyanis a Facebookon tárgyilagosan leírtam, ami történt, és ezért a tréner feljelentett – mondta Anita.

Forrás: blikk.hu


suvi
Budapest, Nyíregyháza - A műsor rajongóit már jó ideje lázban tartja a kérdés, hogy mi lehet a játék óta Anitával és Gergővel, akik a szigeten egymásba szerettek. Anita a Bors megkeresésére elárulta, hogy már a szigeten is sok szó esett közöttül arról, mi lesz velük, ha véget ér a játék. – Ger...








hirdetés