Fatum-Nyíregyháza

2020.04.21. 07:37

Zágrábban maradt az önbizalom

Lehengerlő kezdés, fájó kupadöntő, edzőváltás – ilyen volt a Fatum-Nyíregyháza szezonja.

A CEV-kupában aranyjátszma után búcsúzott a csapat, amely itthon legyőzte a horvát együttest

Forrás: KM-archív

Fotó:

Igen hullámzó és érzelmekkel teli szezont tudott le a Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata. Az idénynek kupagyőztesként és bajnoki ezüstérmesként nekivágó együttes az Extraligában hét meccsen keresztül veretlen volt, és később is vezette a bajnokságot, a CEV-kupában két kört ment, a Mladost Zagreb elleni párharcot a visszavágón nagy fordítás után, aranyjátsz­mában, meccslabdáról veszítette el, majd bő egy héttel később kikapott a Vasastól a Magyar Kupa hazai pályán rendezett fináléjában. A klub ezután edzőt cserélt, Hollósy László helyét az addigi segítője, Németh Szabolcs vette át, aki a bajnokság zárásáig négy mérkőzésen irányította a csapatot. A Fatum a második helyen fejezte be az Extraligát.

– Jól sikerült felkészülés után nagyon jól kezdtük a szezont, minden úgy alakult, ahogy elterveztük – összegzett Németh Szabolcs. – Azt vallom, hogy először csapatot kell építeni, utána jöhet minden más. Ez megvalósult, a lányok egymásért küzdöttek, a csapatkohézió lehetett az, ami az ellenfelek fölé emelt minket. És pont ez az, ami érthetetlenül eltűnt később. Amíg jöttek a sikerek, folyamatosan nyertük a meccseket, addig minden működött, majd szerintem a fájó, meccs­labdáról elveszített zágrábi párharc megzavarta a csapatot. A játékosok nem tudták azt a helyén kezelni, eltűnt az az érzés, hogy senki nem tud minket megverni, és voltak változások is a csapatban, ami megbonthatta a figyelmet. Ekkor jöttem én rutintalanul.

Kellett a szigor

Mint ismert, Németh Szabolcs az előző idényben fejezte be a játékos-pályafutását, az edzői karrierjét a nyáron kezdte meg másodedzőként. Februárban váratlanul csöppent a mély vízbe.

– Az nehézség volt, hogy másodedzőként kezdtem a szezont, más kapcsolatban voltam így a lányokkal – mondta a vezetőedző. – Nekem is rá kellett jönnöm, hogy a kellő szigort meg kell tartani, „ejnye-bejnye” stílussal nem lehet előrejutni. Nagyon sokat beszélgettem a lányokkal, próbáltam kezelni a helyzetet, ami valamikor sikerült, de például a meccseléshez, egy-egy jó ütemű időkéréshez vagy meccs közbeni változtatáshoz nyilván több rutin kell.

– A vereség ellenére a Békéscsaba elleni mérkőzés nagyon szimpatikus volt, mert a lányok megmutatták, hogy mire képesek, és azt játszották, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Azt gondolom, hogy pont akkor fújták le a bajnokságot, amikor megtaláltuk a csapattal a közös hangot.

Az edző igyekszik ezt az időszakot is felhasználni arra, hogy fejlődjön.

– Egy rutinos edzőnek is kötelessége napi szinten képeznie magát, nemhogy egy olyan újoncnak, mint én – fogalmazott a tréner. – Ebben az időszakban videókat nézek, könyveket olvasok, megpróbálok még jobban elmélyülni a szakmában. Ahogy játékosként is kaptam egy alapszintet és arra folyamatosan dolgozni kellett, az edzői pályán is ki kell alakítanom a saját stílusomat. Azon vagyok, hogy ha esetleg mellettem teszi le a voksát a vezetőség, akkor magas szinten tudjam végezni a munkát.

Az még nem dőlt el tehát, hogy Németh Szabolcs a következő szezonban vezető- vagy másodedzője lesz-e a Fatum-Nyíregyházának, azt viszont elárulta a szakember, hogy a klub már dolgozik egy – az előző évekhez hasonló – ütőképes keret kialakításán.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában