Biztató bemutatkozás a párizsi salakon

Fucsovics Márton tenisze duzzadt az erőtől
Fucsovics Márton tenisze duzzadt az erőtől - © Fotó: Huntennis
Párizs – Fucsovics Márton kiemelt versenyzőt győzött le, alig több mint egy óra alatt.

Ez gyorsan ment. Szombaton még a németországi Heilbronnban játszotta az ATP-challengertorna negyeddöntőjét Fucsovics Márton (hétfőtől 148. a világranglistán), vasárnap már Párizsban, az esztendő második Grand Slam-tornájának helyszínén tartózkodott, ahol aznap este elkészítették a Roland Garos férfi egyes selejtezőjének sorsolását is.

Ez alapján a nyíregyházi teniszezőnek már hétfőn délután jelenése volt a párizsi salakon, és a kvalifikáció 14. kiemeltje, a barbadosi Darian King (115.) várt rá.

És gyorsan ment maga a meccs is, amely 61 percen át tartott. A Marcival egyidős versenyző nem salakspecialista, és ezt kiválóan használta ki az elsőszámú magyar férfiteniszező. Rögtön elnyerte ellenfele adogatását, amivel úgymond hazaért. A másodikban ezt még kétszer megtette, miközben ellenfelét a bréklabda közelébe sem hagyta jutni, King mindössze két pontot ért el Fucsovics adogatásai közben, a másodikat meccslabdánál. A második esélyt Marci valóra váltotta, így ötödik Roland Garros-fellépésén máris beállította eddigi legjobbját, a második forduló szereplést. A magyar játékos azonban ennél többre vágyik, és ezt a következő fordulóban, a honfitársát, Lorenzo Guistinót (175.) 6:4, 6:4-es győzelemmel búcsúztató olasz Stefano Napolitano (185.) ellen igazolhatja.

Grand Slam-torna

Roland Garros, Párizs (11 552 000 euró, salak)

Férfi egyes

Selejtező. 1. forduló: Fucsovics Márton–Darian King (barbadosi, 14. kiemelt) 6:4, 6:2.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés