Biztonság a szállításban

Biztonság a szállításban
© Fotó: katasztrófavédelem
Nyíregyháza – Kedden a veszélyes áruszállításhoz kapcsolódó járművek felépítéséről és esetleges műszaki mentéséről tartottak az iparbiztonsági felügyelők, a tűzoltóparancsnokok, a tűzoltásvezetők és a hatósági osztály munkatársainak szakmai napot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

Nagy József tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg a szakmai napot, amelynek a célja az iparbiztonsági hatóság által szerzett tapasztalatok ismertetése, valamint a szállítmányozó cégekkel a tapasztalatcsere volt.

A közúti tartálykocsik felépítéséről, azok mozgatásáról, így az emeléséről a Schwarczmüller Kft. képviseletében tartottak előadást, majd az ilyen speciális szállítójárművek működéséről is beszéltek a résztvevőknek.

A vasúti szállításnál, a cseppfolyósított szénhidrogén gázok esetében a mobil vészátfejtő működéséről a FER tűzoltóság képviselője ismertette a részleteket, majd a MÁV Start részéről a vegyi elhárító egység működését mutatták be a jelenlevő állománynak.

A résztvevők gyakorlatban is egy-egy tartányos közúti szerelvénynél nézhették meg a kulcsfontosságú elemeket, amelyek egy esetleges beavatkozásnál a hatékonyabb közreműködést segítik elő.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –








hirdetés