Biztonsági játék

Akik ismernek, tudják, sajnos nem vagyok egy áramvonalas biciklis alkat. Kedvenc időtöltéseim egyike is az autózás, forró nyarakon, lehúzott ablakkal, zene mellett. De elárulom, nem volt ez mindig így.
Pók Viktória jegyzete.

Alig tanultam meg járni, már várt a gyönyörű piros háromkerekű csoda, amit csakhamar kétkerekű zöldre cserélhettem. Mint minden rendes gyermek, én is megkaptam jó bizonyítványom jutalmául a kempingbicajt, majd mikor divatba jött, a versenykerékpárt is.

Remek bringázásokat rendeztünk a lakótelepünkön, felfedeztük a környéket, voltak bukásaim is a drótszamárral. Felnőttként megnőtt a veszélyérzetem, zavarni kezdtek a mellettem elrobogó, néha tülkölő autók, s biztonságosabbnak láttam, ha gyalogszerrel vagy busszal – úrinős napjaimon taxival – teszem meg a rám váró utat.

Ám amikor a városszélre költöztünk, újra előjöttek az emlékek. A zsúfolt 4-es buszról sóvárogva pislogtam a mellettünk húzódó kerékpárútra. Győzött a szabadság utáni vágy. Vettem újra egy kétkerekűt, s nem alkalmazkodtam többé a menetrendhez.

Aztán jött a motorizáció, s mint megtudtam, szabálytalanul a kerékpárúton, de nem félve senkitől immár sárga kis Yamahámmal robogtam a város felé. Most újra a sárga a nyerő nálam, csak négy kereke van. Viszont kényelem ide vagy oda, bármikor szívesen nosztalgiázom. De csak kerékpárúton, biztonságban.








hirdetés