A szálloda ötcsillagos és látszik, valóban kiérdemli a minősítést, nem véletlen, hogy tavaly az FC Barcelonának is megfelelt a hely, ugyanis Pep Guardiola együttese is itt szállt meg a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-összecsapás előtt.
- Nagyon klassz helyen lakunk, semmilyen panaszunk nem lehet a hotelre, a szobák tágasak és kényelmesek – erősítette meg véleményünket Szakály Péter, a Loki csapatkapitánya, aki Kulcsár Tamás szobatársa. Megtudtuk, a Loki azért lakik a találkozó helyszínétől hetven kilométerre, Minszkben, mert Boriszovban nincs egyetlen ötcsillagos szálloda sem, ami a város méretét tekintve (150 ezren lakják) eléggé meglepő.
A debreceniek kapitányát az esti meccsel kapcsolatos várakozásairól is megkérdeztük. – Nehéz mérkőzésre számítunk, mert jó csapat lesz az ellenfelünk. Fegyelmezett játékosokból áll a BATE, ugyanakkor támadásban nagyon kreatívak tudnak lenni, ráadásul két meghatározó labdarúgót – Hlebet és Vasziljukot – is igazoltak az utolsó pillanatban. Ha azonban a Skenderbeu elleni visszavágón tapasztalt szellemben lépünk pályára, akkor sikeresek lehetünk idegenben is. Nem szeretnénk feladni a támadások lehetőségét, a továbbjutáshoz idegenben rúgott gólra is szükségünk lehet – adta ki a jelszót Szakály Péter.
HBN
Szikrázó napsütésre ébredt a DVSC együttese a fehérorosz fővárosban, mint ismert, az lokisták abból az apropóból tartózkodnak Minszkben, hogy ma este magyar idő szerint hat órától a 70 km-re fekvő Boriszovban lépjenek pályára. A magyarok ellenfele a BATE gárdája lesz a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén.
A piros-fehérek a fehérorosz bajnok BATE Boriszov otthonában vívnak BL-selejtezőt.
A kedd délutáni csendes pihenőt követően sajtótájékoztatót tartott a BATE Boriszov elleni BL-meccsre készülő DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér és játékosa, Varga József.
Kondás Elemér, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője fegyelmezett együttesnek tartja a fehérorosz BATE Boriszovot, amely a hajdúságiak ellenfele lesz a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában.
A tar középpályás a Győr ellen kapott rúgást a korábban sérült lábára, de szeretne ott lenni a BL-meccsen.
No, nem a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, de legalább Fehéroroszországba, ami azért nagy szó, mert a minszki landolás után még jócskán igénybe vették a helyi hatóságok a BATE Boriszov elleni BL-meccsre érkezett DVSC küldöttség idejét és türelmét.
A fehérorosz BATE Boriszov vendégeként lép pályára szerda este a DVSC-TEVA a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjében, a harmadik forduló első mérkőzésén. A párharcnak komoly a tétje, a győztes ugyanis legrosszabb esetben is az Európa Liga főtábláján szerepelhet majd.
A DVSC-TEVA labdarúgó csapata az eheti, szerdai, fehéroroszországbeli első mérkőzést követően augusztus 7-én, kedden este fél 9-től Nyíregyházán vívja visszavágóját az FC BATE Boriszov együttese ellen.
A Stuttgart, az Arsenal és a Barcelona egykori játékosa, Alexander Hleb Boriszovba igazolt.
Egy bajnoki rangadó, majd egy BL-összecsapás vár a debreceniekre az elkövetkezendő néhány napban.
Eldőlt, hogy a BATE Boriszov lesz a DVSC-Teva ellenfele a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. Az első mérkőzést Fehéroroszágban rendezik augusztus 1-jén, szerdán, magyar idő szerint 18 órakor.
A fehérorosz BATE Boriszov megőrizte egygólos előnyét a macedón Vardar Szkopje ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai visszavágóján, és a Debrecennel találkozik a harmadik körben.