2012.02.8 18:45; Frissítve: 2012.02.8 18:51


Bocskai-emlékverseny: Kalucza-győzelem a nyitónapon

Bocskai-emlékverseny: Kalucza-győzelem a nyitónapon
Ökölvívás - Kubaiak nélkül is minőségi mezőnnyel rajtolt el szerdán az 56. Bocskai István-emlékverseny.

A nyitónapon három debreceni ökölvívó is szorítóba lépett a nemzetközi megmérettetésen, Kalucza Norbert (52kg) szép győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé, Vajda Gyula (60kg) alulmaradt az Ázsia-bajnok üzbég öklözővel szemben, míg Nagy Péter (81kg) mérkőzése lapzárta után ért véget.

Maradt az előnyből

A szerdai mérlegelésen a vártnál kevesebb hajdúsági öklöző jelent meg: Varga Miklóst (HISE) nem engedte haza olasz WSB-csapata, Deél Szabolcs (DVSC) sérülés, Török Ferenc (DVSC) pedig betegség miatt maradt távol a viadaltól. A debreceniek így is három öklözőt küldtek csatába, köztük Kalucza Norbertet (DVSC), aki a marokkói Abdelali Daraa ellen okos, taktikus bunyóval harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást. A mérkőzésnek volt olyan időszaka, amikor Kalucza öt ponttal vezetett, a végére maradt egy az előnyből, 12:11-re Deél István tanítványa győzött. Az éremért csütörtökön kínai rivális vár rá.

 

 

Erős rivális

Vajda Gyulának (DVSC-Hajdúhadház) túl nagy falat volt az üzbég Fazliddin Gaibnazarov, az első menetben az Ázsia-bajnok döntő fölénnyel abszolválta a meccset a bátran küzdő hajdúhadházi fiú ellen.

A szerdai versenynapon a DVSC újdonsült felnőtt magyar bajnoka, Nagy Péter a kecskeméti Baranyai Richárd ellen mérkőzött a legjobb nyolcért, a találkozó lapzárta után ért véget.

Ungvári is bizonyíthat

A hajdúsámsoni HISE Európa-bajnoki bronzérmese, Ungvári István csütörtökön lép szorítóba, Máté Attila tanítványa a cseh Stanislav Bradaccal ütközik az éremért. Ha győz, az elődöntőben kínai, angol vagy orosz vetélytárs vár rá.

Az 56. Bocskai István-emlékverseny csütörtökön (14 órától) a selejtezőkkel folytatódik, pénteken 14 órától az elődöntőket rendezik, míg szombaton 16 órától a döntőket láthatja a nagyérdemű.

 

Jegyinfó

Diák napijegy (14 év felett, diákigazolvánnyal): 200 forint

Felnőtt napijegy: 500 forint

Felnőtt bérlet (4 napra): 1200 forint

Nyugdíjasoknak (60 év felett) és gyerekeknek (14 év alatt) a belépés díjtalan


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Két éremmel tértek haza a Világkupáról
Karate - A közelmúltban rendezték meg Szentesen a szervezetektől független kyokushin karate utánpótlás [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Négy egyéni döntős mellett finalista a két váltó is
Debrecen, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A hétfő esti egyéni döntőkbe négy magyar versenyző jutott be, illetve [...] tovább »
Ambros Martin lesz a Győri Audi ETO KC új vezetőedzője
Győr/Budapest, 2012. május 21. hétfő (MTI) - A spanyol Ambros Martin lesz a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok [...] tovább »
Debreceni úszó Eb – Döntős a két gyorsváltó
Debrecen, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A magyar női és férfi 4x100 méteres gyorsváltó is döntőbe jutott a [...] tovább »
DVSC – Haladás jegyjáték
A már bajnok DVSC-TEVA labdarúgócsapata május 26-án, szombaton 18 órakor a Haladás együttesét fogadja az Oláh [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés