Kiállítás

2020.08.28. 10:51

Megnyílt Anton Molnár Franciaországban élő magyar festő tárlata Budapesten

Többek között a Kádár-rendszerrel szembeni lázadást megjelenítő alkotásai is láthatóak.

Megnyílt Anton Molnár Franciaországban élő magyar festő tárlata Budapesten, az Egyszerre minden című kiállításon az érdeklődők megismerhetik a művész gyermekkori rajzait, diplomamunkáját, legújabb olajképeit, az ezredfordulót és a 21. század hangulatát idéző festményeit a Pesti Vigadóban.

Évek után újra Budapesten állít ki Anton Molnár Franciaországban élő magyar festőművész, aki többek között Párizsban, Tokióban, Szingapúrban és New Yorkban rendez tárlatokat. Az Egyszerre minden című kiállítással komplex anyag érkezett Budapestre. A festő kedvenc témai mellett láthatók kora gyermekkori alkotásai, iskolai tanulmányrajzai is és jól ismert, világot megjárt csendéletek, portrék is.

Anton Molnar figurális festő, klasszikus technikával dolgozik, melyet a flamand és olasz reneszánsz mesterek fejlesztettek ki. A festményein sokszor szerepel kalligráfia és pop-art elemek is.

A festőművész több mint három évtizede hagyta el Magyarországot, első hazai kiállítása 2002-ben volt. A mostani tárlat túlmutat ezen az időszakon, hiszen bemutatja a művész gyermek- és ifjúkori rajzait is, melyek közül az elsőt két évesen készítette.

A kiállított olajképek viszont az elmúlt egy évben készültek – emlékeztetett a megnyitón Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora.

Hozzátette, hogy Anton Molnárról a többségnek a hiperrealizmus, a pop-art és a 21. századi street art jut eszébe, azonban művészetére jelentősen hatott a barokk, a manierizmus és az impresszionizmus is. A mostani kiállításon a festő sok magyar vonatkozású képe, többek között a Kádár-rendszerrel szembeni lázadást megjelenítő alkotásai és világkörüli, például polinéziai utazásainak emlékei is láthatók.

Anton Molnár, azaz Molnár Antal 1957-ben született Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán 1983-ban diplomázott festőművészként. 1988-ban családjával együtt Franciaországba költözött.

A festőművész első képét háromévesen festette, az akvarell Latabár Kálmánt ábrázolja, miután látta őt egy szilveszteri műsorban szteppelni.

A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után lemezborítókat tervezett Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak, Fenyő Miklósnak, Szikora Róbertnek és a KFT zenekarnak.

Fotózta Tina Turnert és a Dire Straits együttest budapesti koncertjükön.

A művészeti alapítványok tulajdonában, híres magángyűjtemények termeiben, többek között Cindy Crawford és Jacques Chirac volt francia elnök tulajdonában láthatók művei.

A kiállítás szeptember 13-ig látható a Pesti Vigadóban.

Borítókép: youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában