Nyíregyháza

2020.08.30. 11:30

Az erdélyi „menekülő anya” kálváriája

A háború alatt mindent lebombáztak körülötte, romokban hevert a környék, csak a szobor állt sértetlenül.

Több évtizeden át a templomnál állt a szobor, napjainkban a kórház területén látható.

Forrás: 1. kép: A szerző archívuma, 2. kép: M. Magyar László

Ha végigtekintünk Nyíregyháza háborús emlékművein és szobrain, bizony gazdag a lista: a Hősök temetőjének emlékoszlopa (Gerenday A. és fia, 1921/22), Hősök szobra (Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1928), a Hősök temetője turulmadaras emlékműve (O’sváth Antal és fia, Imre, 1930), A második világháborús áldozatok emlékműve (Gyurcsek Ferenc, 1991), A magyar huszár szobra (Győrfi Sándor, 1997), Elhurcoltak emlékműve (László Zoltán, 2004), Repülő hősi emlékmű (Szmolnik Károly – Balogh Géza – Zsikó Mihály, 2005), A Moldáviába elhurcoltak emlékműve (2007), A II. világháborúban hősi halált halt nyíregyházi katonák emlékműve (László Zoltán, 2007).

Nemzeti szobrászat volt a cél

Azt azonban mára már kevesen tudják, hogy nem teljes ez a felsorolás. Van ugyanis még egy szobor, ami ha nem is háborús, de háborúellenes üzenettel rendelkezik, csak a politikai légkör változásával 1945 után új tartalommal ruházták fel. Mindezt az alkotója tudta és beleegyezése nélkül.

Ez az a szobor, ami jelenleg a Jósa András Oktatókórház szülészeti tömbje előtt áll.

Mit kell tudni a szobor készítőjéről és létrejöttének körülményeiről, a téma kiválasztásáról? Érzelmileg talán ehhez az alkotásához állt a legközelebb a művész, nem véletlenül került a kétkötetes memoárja címlapjára a szobor korabeli fotója.

Az erdélyi származású Andrássy Kurta János (1911–2008) kétévesen árva lett, a szülőanya hiányérzete egész életén át elkísérte, ez az érzés meg is jelent a művészetében. Nehéz ifjúkora volt, küzdelmes élet jutott neki osztályrészül. Nem halmozták el kitüntetésekkel, sokszor részesült nélkülözésben, mellőzésben, éhezésben, megaláztatásokban.

Andrássy Kurta János 1931-től a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt Bory Jenő osztályában. Művészeti filozófiáját így fogalmazta meg: „1932. […] én olyan művész szeretnék lenni, aki az élet minden változását el tudja lesni és művészi formába tudja önteni. Talán nem találják majd mindig szépnek művészetemet, de tiszta lesz, mert az igazság megmutatására fogok törekedni.” (Andrássy Kurta János: Egy marék siker. I. rész. Bp., 2006. 94. o.)

„Megalkotni egy sajátos, nemzeti szobrászatot, olyat, melyet akárhová visznek, rögtön látni lehet rajta, hogy ezt csak magyar művész alkothatta, és nem téveszthető össze más nép művészetével. […] Alakjaim mozgásában kerültem a pátoszt, inkább a természetes felé vonzódtam. Ezek még csak ösztönös megérzések voltak. Az első magyar szobortól még nagyon messze jártam. Sok álmatlan éjszakámba került, míg az ösztön és a tudás összetalálkozott, hogy a gondolat művé váljék.” (Im. 98. o.)

Az ismeretlen anya utáni vágy

„1933. […] elődidergett bennem a magányérzet és az a furcsa nosztalgia, amely eddig is többször kísértett: az anya, az ismeretlen anya utáni vágy. Különös, de a szobraimnál mindig becsúszott a kompozícióba egy láthatatlan arcú asszony. A Sírbatétel vázlatánál, a Halottvivőknél és most ugyanaz az alak a Magyar Piétánál. Igen, igen, ő az, most már biztosan tudom, az ismeretlen arcú anyám. S milyen különösen kapcsolódnak a drámai képek. Említett kompozíciómban ott áll a halott Krisztusok fölött, amint fölemelt kötényével elfedi síró arcát. S a halott Krisztusok mind az én arcom halott másai. Vajon miért?... Ő, a halott, siratja a halottban az élőt?... Miért?... Miért?” (Im. 136–137. o.)

Aggódás a magyarság jövőjéért

Éppen nyolcvan esztendeje, 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés értelmében német–olasz döntőbíráskodással visszakerült Magyarországhoz a trianoni diktátummal elcsatolt Erdély északi része és a Székelyföld 43,104 km-nyi területtel. A területgyarapodásokért a németek benyújtották a számlát: nekünk is harcolnunk kellett a második világháborúban, amelyhez semmi érdekünk nem fűződött. A közelgő háború szele megérintette a művészeket is, a témát kifejezték alkotásaikban, néma tiltakozásként:

„1940. […] egyformán aggódtunk a magyarság jövőjéért. Egyetlen gondolatunk az volt, hogy kívül maradhassunk a háborúból. »Inkább egy német megszállás, mint a németek oldalán egy vesztett háborút!« Bár ekkor a németek verhetetleneknek látszottak. Ebben az időben rohanták le Franciaországot és Hitler bevonult Párizsba. A nyilasok tomboltak az örömtől. Én pedig keserűsé­gemben egy nagyméretű kompozícióba fogtam. A szobor: gyermekével kétségbeesetten menekülő anyát ábrázolt. Az asszony arcáról, ahogy visszafordul, a háború minden borzalma tükröződik. A szobornak a »Háború« címet adtam. Ezt a művet még ezen a nyáron a Nemzeti Szalonban a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításán bemutattam. Medgyessy (Ferenc), mint zsűritag, nem akarta kiállításra engedni. A többiek azonban megvédték.

Ezután a rendezésnél próbálta ellenkezését érvényesíteni, de ez is csak félig sikerült. Ugyanis, mint a kiállítás legnagyobb méretű szobrát – mely minőségileg nem eshetett kifogás alá – a kiállítás központjába kellett volna állítani. Medgyessy egy hátsó teremben, a legszűkebb sarkot jelölte ki a szobor helyének. Véletlenül bementem a megnyitó előtt, s amikor megláttam, mi készül, kijelentettem, hogy azonnal elszállítom a szobrot. Egry József és Kmetty János közölték velem, hogy ez Medgyessy intézkedése volt, ők is helytelenítik. Egy középmegoldást javasoltak, melyet rájuk való tekintettel elfogadtam. A szobor, ha nem is a méltó helyére, de mégis levegősebb térbe került, ahol körül is lehetett járni.

Medgyessy, amikor kérdőre vontam, azt felelte:

– Hogy lehet olyan szobrot csinálni, ami előre szalad és hátra néz?

– Úgy lehet, Feri bácsi, ahogy látod. Erre legalább mondhatod, hogy téged utánozlak.

– No, hát a lovasszobromat leutánoztad.

– Látod, Feri bácsi, ezt vállalom is, de csak azért csináltam, hogy megmutassam, a te stílusoddal is jobban csinálom.

A szobornak – bár nem állhatott az őt megillető helyen – mégis nagy sikere volt. Hatása alá került a sajtó és a közönség egyaránt. Csak a nyilasok és a sajtójuk toporzékolt ellenem. Hogyne, hiszen ünneprontó voltam. Sértette őket a vakmerőségem, hogy én a kilencven milliós német nép győzelmi ünnepét és vele az egész háborús propagandát arcul merem ütni. […]” (Im. 244–245. o.)

Engedély a plébánostól

A Nyírvidék 1941. július 29-ei száma közölte Hóman Bálint kultuszminiszter ajánlatát: ha Nyíregyháza városa hozzájárul a szobor beszerzéséhez és felállításához, akkor a minisztérium hajlandó a szobor költségének – 6000 pengő – a felét fizetni. Az Erdélyből hozatott, zöld trachitból készült és 2,30 méter magas szobor egy erdélyi menekült anyát ábrázol. Török Dezső plébános beleegyezését adta 1942. május elején, hogy a szobor a Samassa-templom előtt legyen felállítva.

Nyíregyháza madártávlatból 1957-ben | Fotó: Fogarasi László

A művész Nyíregyházára érkezett. Barátjánál, dr. Simon Jenő orvosnál szállt meg. Itt ismerkedett meg Kiss Lajossal, a múzeum igazgatójával, vejével, a mellőzött Boross Géza festőművésszel, továbbá Barzó Endrével, Nagy Elek műszaki tanácsossal, Szohor Pál polgármesterrel és annak nejével, Prok Judittal. A Kiss Lajoséknál látott „Tehenes asszony” című hódmezővásárhelyi fafaragásból készítette később másik fő művét, hasonló címen.

Összhangban a templommal

Idézzük a mestert a szobrot illetően: „1942. […] Nagy Elekkel megkerestük a szobor helyét. A katolikus nagytemplom mellett állítottuk fel úgy, hogy a szobor vonulási iránya egybe esett a templom főbejáratának vonalával. Így a szobrot szerencsés összhangba hoztam az egyébként kuszált, rendezetlen térrel és tematikailag a szobor és a templom jól kiegészítik egymást, azáltal, hogy az anya a templom felé menekül. A szobrot a nyíregyháziak – még a legegyszerűbb emberek is, vagy talán elsősorban azok – nagy tetszéssel fogadták. S bár a szobor eredeti címét nem volt szabad nyilvánosságra hozni, mégis az első pillanattól kezdve mindenki a háborúval hozta kapcsolatba s a nép »Háború«-nak nevezte.

Jó érzéssel utaztam haza, hiszen rövid időn belül a második szobrom került köztérre.

[…] A Háború című szobromat nagyon rosszul fizették. Amit kaptam érte, azt majdnem teljes egészében felemésztette a kiviteli költség.” (Im. 271–274. o.)

A lakosság nagyon szerette

A szobor sorsáról így nyilatkozott a művész: „[…] A város lakói nagyon szerették, a háború alatt mindent lebombáztak körülötte, romokban hevert és lángokban égett a környék, csak a szobor állott sértetlenül. Ez a kicsi tér négyszer cserélt gazdát a harcok alatt. Megszületett a legenda, hogy a szobor megfordult a templom felé, hogy oda meneküljön. A tiltott évfordulókon gyertyákat gyújtottak alatta az emberek. Érdekes módon 1960 után tüntették el a főtérről és később egyik rokonom fedezte fel a nyíregyházi kórház kertjében…” (Megkettőzött csendben. Látogatóban Andrássy Kurta János szobrászművésznél. Új Magyarország, 1992. szeptember 29.)

„A Háború című szobrom miatt a nyilas sajtó átkokat szórt rám, a nyilas uralom alatt mégsem mertek hozzá nyúlni. Az 1945-ös évben bizonyos körök mozgalmat indítottak, hogy a szobrot távolítsák el, de a közhangulat akkor megvédte a szobrot. 1946-ban mégis ledöntötték, majd visszaállították. 1960-ban azonban a szobor egy éjszaka leple alatt eltűnt. A helyi illetékesek a legfelsőbb művészeti szerv felszólítására, nemhogy felvilágosítással nem szolgáltak, még csak választ sem adtak.” (Andrássy im. 291. o.)

A menekülő anyát 1966-ban a városi tanács elcserélte a kórházzal, Csontos László Fekvő nő című szobráért. Andrássy Kurta János a rendszerváltozás után többször is próbálta elérni a városvezetésnél, hogy a szobor visszakerüljön a Kossuth térre – eredménytelenül. Ez az értékes alkotás megérdemelné, hogy eredeti helyén, eredeti mondanivalójával állítson emléket a háború áldozatainak – ez az elképzelés a művész fia, Bálint álma is.

Bízzunk benne, hogy mind a kórház, mind az önkormányzat kedvező választ ad erre a felvetésre…

Komiszár Dénes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában