Haladás Sopron Bank vs. Diósgyőri VTK 0-0
![]() |
Haladás |
0 – 0 |
DVTK |
![]() |
| Szombathely 2012. 08. 18. 14:00 | ||||
“Dicséretet érdemelnek a futballistáink, hiszen védekezésben és támadásban is mutattak olyat, amiből, amire lehet építkezni” – nyilatkozta Sisa Tibor, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Szombathelyen elért gól nélküli döntetlen után.
Ön szerint mi lesz a Haladás - DVTK mérkőzés végeredménye?
Összes szavazó: 457
90+3′ |
Vége a mérkőzésnek. |
90+1′ |
Radó felvágásáért Abdouraman kapott sárgát. |
90′ |
3 perc hosszabbítás következik. |
90′ |
Csere: Burány helyett Kalász állt be. |
88′ |
Nagy G. kapott sárga lapot Tisza visszahúzásáért. |
87′ |
Abdouraman lába kapott görcsöt, emiatt kellett ápolni a középpályást. |
86′ |
Gohér hibája után Radó lőhetett, a labda elkerülte a jobb felső sarkot. |
84′ |
Most egy kicsit sikerült a Diósgyőrnek kijönnie a hazaiak nyomása alól. |
79′ |
Radó bal oldali szögletét kifejelték a védők, a labda Nagy G. elé került, aki 17 méterről bombázott a bal kapufa mellé. |
77′ |
Cserél a Haladás is: Kenesei K. le, Ugrai be. |
76′ |
Cserél a Diósgyőr: Seydi helyett Bogáti jött be. |
73′ |
Áll a játék: Seydinek görcsöt kapott a lába. Ezt nem díjazta a játékvezető, hogy az oldalvonaltól 3 méterre rogyott le a csatár és sárga lapot adott neki – vélhetően időhúzásért. |
72′ |
Iszlai 21 méterről durrantott a kapu fölé. |
71′ |
Kenesei középről jól tette le a labdát Halmosi elé balra,a középpályás 13 méterről eleresztett bombáját Rybansky tolta szögletre a léc alól. |
68′ |
Kenesei balról érkező beadását Hanek fejelte szögletre, a sarokrúgás után Abdouraman és Hanek ütközött össze a tizenhatoson belül, a labda így Andorka elé került, akinek 16 méteres lövését Rybansky hárította. |
65′ |
Csere: Luque helyett Tisza játszik. |
64′ |
Elek kapott sárga lapot Andorka visszahúzásáért. |
62′ |
Diósgyőri csere: a megsérült Gosztonyi helyett Gallardo folytatja. |
59′ |
Kenesei jobbról érkező ívelését Halmosi bólintotta kapura, Rybansky bravúrral mentett, a kapu azonban nem szabadult fel, mert az ötösön álló Radó elé került a labda, de amikor lőni próbált, beléptek elé és szögletre pattant a játékszer. |
56′ |
Csere: Rajos helyett Andorka jött be. |
54′ |
Radót vágta fel Gohér sárga lapot érően. |
50′ |
Sokkal óvatosabb most mindkét csapat, így helyzetek eddig még nem adódtak. |
46′ |
Elkezdődött a második félidő. |
45′ |
Vége az első félidőnek. |
44′ |
Fehér Z. kapott sárga lapot reklamálásért. |
43′ |
Most futott be ezelőtt nem sokkal a diósgyőri szurkolók kisbusza, így már biztosan 100 fölötti a létszám a vendégszektorban. |
41′ |
Luque a jobb oldalon tört be a hazaiak tizenhatosára, amikor beadhatott volna a jól helyezkedő Rózsa kapusban elakadt a labda. |
40′ |
Vági könyökölte le Fehért, szerencséje volt, hogy megúszta sárga lap nélkül, ezzel ugyanis a pályán maradhatott. |
38′ |
Kenesei 18 méterről lőtt méterekkel a kapu fölé. |
37′ |
Elek 19 méterről eleresztett gyenge lövését hárította könnyedén a Haladás kapusa. |
36′ |
Burány ívelte remekül a labdát Kenesei elé, a csatár a jobb oldalról, 15 méterről tisztán lőhetett, jól eltalált lövését Rybansky bravúrral hárította. |
34′ |
Gosztonyi bal oldali szabadrúgása jól érkezett a kapu elé, de a kapu torkába betett labdára egyik diósgyőri sem ért oda. |
31′ |
A diósgyőri kapu előtt kisebb kavarodás alakult ki: Kenesei próbált ollózni, de egy játékostársa lesen állt, így a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást. |
28′ |
Egy jó hazai indítás után Kenesei lőhetett kapura 14 méterről, a labda útjába azonban beleléptek és Hanekról szögletre pattant a labda. |
24′ |
Burány játszotta el, hogy Elek fellökte a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban ezt nem “ette meg”, a játék folytatódott: gyors kontra végén Luque 22 méterről eleresztett bombáját védte a hazaiak kapusa. |
22′ |
Vági is besárgult, ő is Burányt rúgta fel. |
21′ |
Gosztonyi kapott sárga lapot, mert felvágta Burányt. |
20′ |
Rajos a jobb oldalról, 18 méterről, szorongatott helyzetből próbálkozott lövéssel, a labda azonban méterekkel elkerülte a kaput. |
16′ |
Diósgyőri akció végén Luquéhoz került a labda, aki jól vette észre, hogy Rózsa kapus kicsit kint áll a kapujából, ívelése be is fért volna a léc alá, de a kapusnak sikerült visszakapaszkodnia, és szögletre mentett. |
14′ |
A Haladás támadása során a bal oldalon próbált meg helyzetet kialakítani, de a tizenhatoson belülre bepasszolt labda nem jutott el hazai játékoshoz. |
9′ |
Luque passzolta el a labdát saját térfelén, ebből indulhatott meg Rajos a bal oldalon, aki a sprintje végén a kapu jobb oldalát célozta meg, Rybansky viszont vetődve hárított. |
7′ |
Seydi próbálkozott 25 méterről lövéssel, de a labda elkerülte a kapu bal oldalát. |
6′ |
Kenesei ígéretesnek tűnő indítását kapcsolták le a szemfüles vendég vedők. |
2′ |
Luque bal oldali szöglete után a rövid oldalon Gosztonyi elé kerüt a labda, akinek 16 méterről eleresztett löketét a kapu jobb oldalánál Rózsa szögletre mentette. |
1′ |
Gohér bedobása után Seydi fejelte tovább a labdát, amely Elek Á. elé került, az ő 5 méteres perdítése Rózsáról pattant szögletre. |
1′ |
A DVTK kezdte a mérkőzést. |
14:00 |
A vendégszektorban kb. 80-100 fő várja a kezdést. |
14:00 |
A mérkőzés előtt Veréb György, a DVTK kapusedzője vehetett át néhány ajándékot, hogy azt kézbesítse majd Rakaczki Bencének, a piros-fehérek betegséggel küszködő fiatal kapusának. A szombathelyi illetőségű, magyar válogatott Király Gábor nem csak a saját kesztyűjéből adott át egy párt Veréb Györgynek, hanem Manuel Neuernek, a német válogatott kapusának a mezét, valamint egy pár kesztyűjét, amelyet a Németországban profiskodó Király Gábor szerzett be a Nationalelf hálóőrétől. |
JEGYZŐKÖNYV |
Labdarúgó OTP Bank Liga NB I., 4. fordulóSzombathelyi Haladás vs. Diósgyőri VTK0 – 0Szombathely, 3000 néző, v.: Kassai Viktor (Kispál Róbert, Viszokai László). Haladás Sopron Bank: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Halmosi – Iszlai, Burány – Nagy G., Radó, Rajos – Kenesei K. Vezetőedző: Artner Tamás. Haladás Sopron Bank kispad: Mursits (k), Korolovszky, Szakály A., Horváth A., Andorka, Ugrai, Kalász. Diósgyőri VTK: Rybansky – Vági, Gal, Hanek, Gohér – Elek Á., Abdouraman – Gosztonyi, Bacsa, Luque – Seydi. Vezetőedző: Sisa Tibor. Diósgyőri VTK kispad: Tajti (k), Gallardo, Nagy T., Fernando, Vadász, Tisza, Bogáti. Gólszerző: -. Sárga lap: Gosztonyi a 21., Vági a 22., Fehér Z. a 44., Gohér az 54., Elek a 64., Seydi a 73., Nagy G. a 88. percben. Kiállítás: -. Csere: Rajos helyett Andorka az 56., Gosztonyi helyett Gallardo a 62., Luque helyett Tisza a 65., Seydi helyett Bogáti a 76., Kenesei K. helyett Ugrai a 77., Burány helyett Kalász a 90. percben. |
Haladás vs. DVTK – A veretlen vasiak vendégeként
Miskolc, Szombathely – Szombaton délután erős próbatétel vár a DVTK-ra, a Haladás vendégeként játszanak bajnokit.
Dr. Mátyás Imre: Ez a mostani DVTK-meccs nagy kihívás
Miskolc, Szombathely – Nézzük együtt, kértük meg dr. Mátyás Imrét, a Miskolci Egyetem docense megígérte, együtt nézzük.
Ön szerint mi lesz a Haladás – DVTK meccs végeredménye?
Miskolc, Szombathely – Szombaton stílszerűen Szombathelyen vendégeskedik a Diósgyőri VTK a labdarúgó NB I 4. fordulójában. A 14 órakor kezdődő mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on. Ön mit tippel a meccsre?