Börtönőrre, orvosra és kalauzra is rátámadt a kemecsei nő

Börtönőrre, orvosra és kalauzra is rátámadt a kemecsei nő
© Illusztráció: Boldogulj Érden
Nyíregyháza – A magából kivetkőzött vádlott a rendőri felszólítást is semmibe vette.


Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja a Nyíregyházi ­Járási és Nyomozó Ügyészség azt a többszörösen büntetett kemecsei nőt, aki idén ­márciusban jegy nélkül ­utazott a vonaton, majd az ezt kifogásoló kalauzokra támadt.

A vádirat lényege szerint a nő és a két unokatestvére menetjegyváltás nélkül szálltak fel Sóstón a Záhony felé tartó vonatra. Az egyik jegyvizsgáló odament a három nőhöz és kérte a menetjegyeik bemutatását.

A kalauz közölte velük, hogy a következő megállóban le kell szállniuk, vagy pedig megválthatják nála a jegyeket, mire egyikük trágár szavakkal szidalmazta a jegyvizsgálót, és testével hátrafelé taszította. Társa segítségére sietett a másik kalauz, sőt egy szolgálaton kívüli rendőr is. A magából kivetkőzött vádlott meg akarta ütni a kalauzt, a következő állomáson megálló vonatról – a kialakult dulakodásban – a peronra esett.

A nő különös visszaesőnek minősül, mert ugyanilyen bűncselekményért korábban már kétszer is börtönbüntetésre ítélték: 2012-ben egy börtönőrre támadt, 2013-ban kórházi látogatás során bántalmazott egy orvost.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélje a vádlottat, aki az újabb bűncselekményért akár hét és fél év szabadságvesztést is kaphat – tájékoztatta lapunkat dr. Martossy György megbízott megyei főügyész.

KM








hirdetés