Borversenyt rendeznek Edelényben

Az idén is megrendezi az Edelény hegyközség és a harmincadik évfordulóját ünneplő Miklós Gyula Kertbarátkör a város és vonzáskörzete borversenyét. s megrendezi az Edelény hegyközség és a harmincadik évfordulóját ünneplő Miklós Gyula Kertbarátkör a város és vonzáskörzete borversenyét.

Az évről évre egyre jobb minőségű nedűk március 17-én mérettetnek meg a dr. Farkas Attila vezette zsűri által. A gazdák két nap, március 16-án délután és március 17-én reggel nevezhetik be fehér, vörös és gyümölcsboraikat a verseny színhelyén, a városi könyvtárban. Újítás a szervezők részéről idén az, hogy a legjobbnak vélt italát mindenki maga is minősítheti, s aztán összevetik azt a zsűri ítéletével. A tervek szerint tiszteletbeli tagként kóstolgatnak majd az éppen azon a héten Edelényben tartózkodó testvérvárosi delegációk is.

Március 17-én délután egy órától növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási tanácsadással kezdődik a program, majd megkoszorúzzák a finkei városrészben született Miklós Gyula és a kertbarátkör volt elnökének, Slezsák Imrének a sírhelyét. Ezt követően emlékeznek meg a kör elmúlt harminc évéről, s okleveleket vehetnek át azok, akik az alapítástól kezdve tagok. A borverseny eredményhirdetése után a résztvevők kötetlen beszélgetéssel és kóstolgatással zárják a rendezvényt.

KT








hirdetés