2012.01.5 10:14; Frissítve: 2012.01.5 13:30


Borza László, a Nagykálló új edzője

Dán Dán
Borzasztóan szüksége van a Nagykállónak a jó szereplésre – Borza Lászlóval megvalósíthatja. A megyei első osztályú futballcsapat ugyanis a tizennegyedik, vagyis ,,életveszélyes,” helyen táborozik. Nem mellékesen, az újonc együttes számára balul elsült ősz idényt edzőváltás tette még cifrábbá.

Előbb a feljutást elősegítő Budaházi László, majd a játékosként is bevetett Dán Attila próbálta kihúzni a csávából a gárdát, most pedig ismét változott a felállás. Dán Attila feladatköre tavasszal a pályára korlátozódik, a remélt feltámadást friss ,,igazolással” érheti el a Kálló, mégpedig Borza Lászlóval a kispadon.

A tréner az elmúlt időszakban a megye kettes Nyíribornyt irányította, számára nyilvánvaló előrelépés a januárban hivatalossá vált megbízatása. Egyértelmű, ugyanezt várják az elöljárók is a kerettől.

– Az elmúlt két évben nagyon sok tapasztalatot szereztem, ezúttal még komolyabb kihívás előtt állok – nyilatkozta a döntés kapcsán Borza László. – A nagykállói vezetőség új alapokra helyezte a futballt a városban, azt gondolom, itt megteremtették annak lehetőségét, hogy amit az ember korábban, aktív játékosként gyakorlatban tapasztalt, illetve edzőként elméletben tanult, átadhassa a csapat tagjainak. Minden adott a fejlődésre, reméljük a legjobbakat. Neveket egyelőre nem mondhatok, annyit azért elárulhatok: amennyiben a terveink szerint alakulnak a dolgok, a télen magasabb osztályból érkezett játékosokkal kiegészülve, és persze a régiekre támaszkodva a középmezőnyt célozzuk meg a bajnoki folytatásban.

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagykálló hírei
Urr: Köszönöm, ennyi elég volt!
A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 26. fordulójában mindhárom bajnokesélyes nyert, ugyanakor a [...] tovább »
Állandó kiállítás Nagykállóban
Nagykálló - A Kállói Kettős Néptáncegyüttes számtalan díjából, erekjéiből látható állandó kiállítás [...] tovább »
Kinyitnak újra a TIGÁZ-irodák
Nyíregyháza - Román István: a fogyasztók védelme érdekében az államnak be kell avatkoznia, ha valamelyik [...] tovább »
Egy évig nem fenyeget a többszörösen büntetett visszaeső
Nyíregyháza - Bomba robbanással és tűzzel fenyegetett egy férfi, aki korábban már kétszer volt [...] tovább »
Józsi bácsi és az alázat…
Seres Zsolt mentalitását ismerve az a csoda, hogy nem állt fel hamarabb a záhonyi kispadról. A megyei első [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés