Tóth András (földön) padlóra került: súlyos sérülése után pályafutása befejezését fontolgatja
Napsütéses vasárnap délután az élet árnyékos oldalával ismerkedett meg Tóth András. A demecseri futballista az Ajak elleni megyei másodosztályú meccs második percében (!) olyan szerencsétlenül ütközött az ellenfél kapusával, hogy a jobb lábán mindkét lábszárcsontja eltört. A sérülést követően a pálya szélén ápolt csatárért – az időközben a helyszínre siető ügyeletes orvos – mentőt hívott, majd a nyíregyházi kórházban megműtötték. A Selyember-csoportban játszott mérkőzést 1–0-ra bukta el a Demecser, de könnyen előfordulhat, nem csupán a három pontot vesztette el… A labdarúgó sérült testrészét hat csavarral stabilizálták, és jelenlegi lelkiállapotában, érthető módon, nem vágyik vissza a pályára.
– Alig emlékszem valamire, csak annyira, hogy a labdáért indultam, aztán összementem a kapussal – taglalta a történteket Tóth András. A huszonöt esztendős játékos ráadásul nem először járt pórul. – Óriási fájdalmat éreztem, azt hittem, leszalad a lábam. Átéltem már ilyesmit: tizenhat évesen ugyancsak a jobb lábam combcsontja törött el, akkor is volt két csavar bennem, amit egy év után vettek ki. Most pedig térdtől bokáig össze vagyok szegecselve. Az orvos azt közölte, hat-tíz hét amíg lábra állhatok, egyáltalán nem szabad megerőltetnem. Borzasztó ez az egész, nagyon elkeseredtem. Ebben a pillanatban azt mondom: nem kísértem a sorsot, nem akarok még egyszer hasonló sérülést, szenvedést magamnak. Nem futballozom többet, befejeztem!