Brexit – Brit külügyminiszter: nem lehet arra számítani, hogy az EU újratárgyalná a megállapodást

London – A brit külügyminiszter szerint nem lehet arra számítani, hogy az Európai Unió hajlandó lenne újratárgyalni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről és a jövőbeni kapcsolatokról szóló, vasárnap Brüsszelben aláírt megállapodásokat, ha ezeket a brit parlament elutasítja.

A londoni alsóház várhatóan december második hetében szavaz a megállapodáscsomagról, de a kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki pártok frakcióin belül is rendkívül erőteljes bírálatok érik az egyezményt. Ebben a helyzetben jelenleg kérdéses, hogy az elfogadáshoz a kormány biztosítani tudja-e a parlamenti többséget.

Jeremy Hunt külügyminiszter a BBC televízió vasárnapi interjúműsorában elismerte, hogy “a parlamenti aritmetika próbatételt jelent” a kormány számára, bár a következő két hétben “sok minden változhat”.

Hozzátette ugyanakkor: ha a brit parlament elveti a megállapodást, “abból nem következne automatikusan”, hogy az Európai Unió hajlandó lenne tárgyalni egy jobb egyezményről.

Nemrégiben Theresa May miniszterelnök is egyenes utalást tett arra, hogy a most elért megállapodásoknak nincs reális alternatívájuk.

May a megállapodásról tartott minapi alsóházi vitanapon kijelentette, hogy a dokumentum elfogadásával szemben csak két egyéb választási lehetőség létezik: a megállapodás nélküli kilépés, vagy az, hogy az Egyesült Királyság ki sem lép az EU-ból.

Jeremy Hunt a vasárnapi BBC-műsorban úgy fogalmazott: a nyugati világ állam- és kormányfői közül jelenleg valószínűleg Theresa May végzi a legnehezebb munkát, és ebben a helyzetben a Konzervatív Párt “tartozik neki annyival, hogy lojális lesz hozzá”.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia várhatóan jobban vagy rosszabbul él majd az Európai Unión kívül, a brit külügyminiszter azt mondta, hogy a megállapodás jelenlegi formájában “enyhíti (a Brexit) legtöbb negatív hatását”.
Hozzátette: várakozása szerint az ország életszínvonala “sem különösebben rosszabb, sem különösebben jobb” nem lesz az EU-tagság megszűnése után, “ellenben visszanyerjük függetlenségünket”.

Az EU-tagság megszűnésének várható következményeit a britek relatív többsége ugyanakkor borúlátóan ítéli meg.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov legutóbbi felmérésében a válaszadók 44 százaléka vélekedett úgy, hogy Nagy-Britannia gazdaságilag rosszabbul jár a kilépéssel, és csak 23 százalék bízott abban, hogy az ország jobban él majd az EU-n kívül.

A britek ráadásul egyre pesszimistábbak: az eggyel korábbi hasonló felmérésben 41 százalék tartott az ország szegényebbé válásától a kilépés után, és 26 százalék jósolta, hogy Nagy-Britannia gazdaságilag jobban jár, ha távozik az EU-ból.

A vasárnapi BBC-műsor vendége volt Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök is, aki megerősítette azt a véleményét, hogy a kialakult helyzetből csak egy újabb népszavazás kínálhatja a kiutat.

Blair – aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén – kijelentette: a kilépési megállapodást sem a konzervatív Brexit-tábor, sem az ellenzék nem fogadja el, ezért “az egész teljesen értelmetlenné vált”.

Tony Blair szerint jelenleg nincs meg a többség a parlamentben az újabb EU-népszavazás kiírásához, de a helyzet “el fog jutni oda”, hogy végül többségbe kerüljenek a második referendum támogatói.

A konzervatív párti brit kormány rendre mereven elutasítja az újabb népszavazás kiírását célzó kezdeményezéseket, és a Munkáspárt jelenlegi vezetése sem támogatja hivatalosan, hogy ismét referendumot írjanak ki az EU-tagságról.

A 2016-ban tartott népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.

– MTI –








hirdetés