Magyarország

2012.10.14. 13:41

MSZP: Orbán Viktor fejezze be a hazudozást!

Budapest, 2012. október 14., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szinte minden társadalmi csoportnak hazudott, amikor korábban olyan ígéreteket tett, amelyeket később nem tartott be. Török Zsolt szóvivő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, hogy „fejezze be a hazudozást”.

Budapest, 2012. október 14., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szinte minden társadalmi csoportnak hazudott, amikor korábban olyan ígéreteket tett, amelyeket később nem tartott be. Török Zsolt szóvivő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, hogy „fejezze be a hazudozást”.

A szocialista politikus közölte: a kormányfő kijelentéseivel ellentétben sem az EU sem az IMF nem küldött semmilyen követeléslistát Magyarországnak.

Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a pedagógusoknak korábban béremelést és életpálya-modellt ígért. Orbán Viktor a gazdáknak azt mondta, hogy a helyben élőké lesz a föld, ehhez képest azt látszik, hogy az országban szinte mindenütt „Fidesz-közeli oligarchák” kapják meg a területeket – tette hozzá.

A szóvivő szerint a kormányfő akkor is hazudott, amikor a rendőröknek béremelést ígért, ehelyett „saját személyes testőrségét hozta létre”. Török Zsolt közölte, hogy az egészségügyben dolgozók, a nyári béremelés ellenére is két százalékos reálbérveszteséget szenvedtek el. Az egyetemistáknak azt mondták, hogy nem lesz tandíj, de azt mégis bevezették, miközben a felsőoktatási keretszámokat is csökkentették - mondta.

A politikus azt is hangsúlyozta, hogy az adófizető munkavállalók 85 százalékának lett kevesebb a fizetése az adóváltozások miatt, a minimálbérnek pedig csak a bruttó összegét emelték fel, a nettó értéke „három éve szinte változatlan”.

Török Zsolt arra is utalt, hogy a kormány korábban egymillió új munkahelyet ígért, de ehelyett azok „sorra szűnnek meg”. A KSH adatai szerint a 2011-es 10,9 százalékos munkanélküliségi ráta várhatóan 2012-re is megmarad" - közölte.

A kormányzati ígéretekkel szemben az élelmiszerek árai és a rezsiköltségek az „egekbe szöktek” – jelentette ki.

A nyugdíjak emelkedése nem követi az áremelkedéseket, hárommillió ember nyugdíjmegtakarításait „einstandolták” és már napirenden van a nyugdíjasok utazási kedvezményeinek megszüntetése vagy megnyirbálása – közölte. Ennek kapcsán azt mondta, hogy már Fónagy János államtitkár is elismerte, készült egy ilyen előterjesztés-tervezet.

- MTI -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!