Brexit – Osztrák lapok: az uniónak újrakezdésre van szüksége

Akt.:
Bécs – Az uniónak újrakezdésre van szüksége, és alapvető változásokat kell véghezvinnie – állapítják meg az osztrák lapok szombaton.

A Der Standard című liberális újság kommentárja szerint a britek kilépése után az unió elvesztette jelentőségét.

A szerző úgy véli, hogy az államközösség nem csupán egy tagországot veszített el, hanem megkapta a számlát a veszteségekért és a válságokért, amelyekből semmilyen vagy nem elegendő következtetést vont le. Ugyan az Európai Unió az utóbbi időben számos új tagállamot vett fel, azonban nagyon keveset foglalkozott saját belső szervezetével. Megállapítja, hogy mindez hitelvesztéshez vezetett, és Brüsszelre “bürokráciaszörnyként” tekintenek már. Emlékeztet, hogy nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Ausztriában is vannak hasonló uniószkeptikus tendenciák, és megállapítja, hogy ugyan az Osztrák Szabadságpártot vezető Heinz-Christian Strache még nem akar szavazást a kilépésről, azonban “ez gyorsan változhat”.

A konzervatív Die Presse vezércikke szerint a Brexit kapcsán nemcsak Európáról és az unióról kell beszélni, hanem a demokrácia szabályairól és az elitről is. A főszerkesztő, Rainer Nowak által jegyzett írás szerint az első reakciók szerint Nagy-Britanniának, az uniónak és még az osztrák kormánynak is változtatnia kell, csupán az “eredmény felett éljenző” jobboldali populisták nem akarnak semmit sem másképpen csinálni.

A Kurier című független lap vezércikkében az olvasható, hogy a britek terv nélkül menekültek az unióból, hiányoznak azok a politikusok, akik az ország jövőjén dolgoznak. Az írás szerint nehéz idők jönnek a britek és Brüsszel számára is, hiszen most kell tisztázni a feltételeket. A lap főszerkesztője, Helmut Brandstätter által jegyzett írás szerint a “vak és süket” uniós politikusok ugyanolyan hibásak a jelenlegi válságért, mint amennyire a “felelőtlen populisták”, akik úgy tettek, mintha lenne megoldásuk Európa számos problémájára.

A lap másik cikke szerint a Brexit súlyos vereség az unió számára. A szerző szerint Brüsszel a saját támogatói szerint is “arrogáns” lett, és eltávolodott az emberektől. Ezt a rendszert leginkább Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke testesíti meg – közölte a lap.

– MTI –

Címkék: , , ,







hirdetés