Helyi közélet

2013.11.20. 17:21

Utat adnak a hasznos munkához

Nyírtelek - Több mint 190 millió forintos beruházás nyomán mezőgazdasági utakat építettek Nyírtelek határában.

Nyírtelek - Több mint 190 millió forintos beruházás nyomán mezőgazdasági utakat építettek Nyírtelek határában. Magyar László polgármester elmondta: Gyulatanya-Pallagpuszta és Tokai út Alsósókúti összekötő mezőgazdasági utak révén ezek a településrészek is szervesen kapcsolódhatnak a városhoz. Nyírtelek speciális település szerkezetű: összesen 15 bokortanya tartozik ide, és ezek egymással történő kapcsolat tartása esős időben sokáig lehetetlen volt.

Az átadó ünnepségre „hazaérkezett” Vinnai Győző kormánymegbízott, aki elmondta: gyermekként itt nevelkedve látta, milyen nehézséget jelent az út hiánya. Épp ezért fontos, hogy elkezdődött a Nyíregyháza nyugati elkerülő út építése is. Ezek hatása a nyírtelkieknek is fontos lesz. Tehermentessé teszi az átmenő forgalmat, ráadásul rövidebb úton érik el az autópályát mint a nyíregyháziak.

Első ütemben egy év múlva már kész lesz a Simai úttól az autópályáig tartó szakasz, később pedig a 36-os és 38-as főutakat összekötő rész épül meg. Terveink között szerepel a Nyírszőlősi út és a Nyírtelekre vezető alsóbbrendű út megépítése is, ennek is érezhető hatása lesz az itt élők számára, hiszen a termékeiket könnyebben tudják piacra juttatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában