Búcsút intett a gólkirály

Búcsút intett a gólkirály
Bajzát és Jeknic még a szezon vége előtt távozott Diósgyőrből.

Hiába is keresnék a jövőben a szurkolók vagy bárki más a korábbi gólkirály Bajzát Pétert a Diósgyőri VTK NB I-es csapatának edzésén, meccsein, nem fogják megtalálni őt. Ugyanis a nevezett játékos utolsó napját töltötte tegnap Diósgyőrben. Nemcsak az ő számára ért véget a diósgyőri korszak, mert Vlado Jeknic is hasonlóképpen járt. Kirúgták őket, mint bűnbakokat, vagy maguktól távoztak? Tóth László sportigazgató szerint egyik felvetés sem helyes.

– Változás előtt áll a DVTK, ami a játékoskeret összetételét illeti, ezen a téren mindenképpen, természetesen összefüggésben azzal, hogy már matematikailag is eldőlt, hogy nem tudunk bennmaradni az NB I-ben – mondta a sportigazgató. – Már a Szombathely elleni, hazai pályán elvesztett bajnoki után beindult egy folyamat, saját nevelésű fiatalok kerültek fel a felnőtt csapat keretéhez, akik közül néhányan már be is mutatkoztak.

Azzal a céllal, hogy olyan játékosoknak igyekezzünk tapasztalatszerzést biztosítani a felnőttek között, akik itt képzelik el a jövőjüket. A fiatalok érkeztével, és talán nem túlzás azt mondani, hogy csapatba építésével együtt jár, hogy néhány olyan labdarúgó, akiket télen igazoltunk – azzal a szándékkal, hogy segítsenek benntartani a csapatot, – a megoldatlan feladat után perifériára szorul. Ami a két játékost illeti: különböző a történetük. Jeknic hivatalos engedély nélkül távozott a csapattól, míg Bajzát egyrészt sérült, másrészt hamarosan lejár a kölcsönadási szerződése, s az utolsó három mérkőzésen már nem jutott volna játéklehetőséghez.

Ezért vele közösen megegyezve arra jutottunk, hogy felmentjük a munkavégzés alól, engedélyezzük számára, hogy új csapatot keressen magának a jövő szezonra. Hivatalosan a Jeknic-ügyet is lezártuk. A játékos legfeljebb a szerződésének felbontásáról szóló dokumentum aláírása miatt bukkanhat fel Diósgyőrben. Nem csak ők ketten távoznak ezen a héten, Benczés Miklós vezetőedzővel szerdán egyeztetünk néhány személyi kérdésben.

Az ezekben a napokban elköszönő játékosokkal annyival leszünk előrébb, hogy a keret cserélődésével, elsősorban a fiatalok felkerülésével a csapat morálja, motivációs ereje növekszik. És ezek számunkra fontos szempontok.



További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdetés