Óbudai árvízvédelmi gát

Határozati javaslatot nyújt be a Fidesz a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén annak érdekében, hogy az óbudai árvízvédelmi gát megépítése kerüljön be a Podmaniczky-program kiemelt fejlesztései közé.

Ezt Óbuda fideszes alpolgármestere jelentette be szerdai helyszíni sajtótájékoztatóján. Bús Balázs elmondta, a kormányzat részéről eddig csak ígéret hangoztak el a gát megépítésével kapcsolatban.

A Fidesz szerint több mint 3,1 kilométeren egy mobil gát kiépítésére lenne szükség a Római parton.

A gát megépítésével 20 ezer III. kerületi lakost tudnának megvédeni a Duna áradása esetén – mondta a Független Hírügynökségnek az alpolgármester.

Bús Balázs közölte, a gát megépítése szerepel ugyan a főváros 2013-ig szóló középtávú fejlesztési tervében, a Podmaniczky-programban, de nem a kiemelt beuházások között.

A Fidesz azonban csak akkor lát garanciát a gát megépítésére, ha a terv a kiemelt programok közé is bekerül – tette hozzá.

A beruházás a Fidesz számításai szerint 5 milliárd forintba kerülne, ehhez a főváros uniós pályázaton tudna támogatást szerezni, így csak a költségek 20 százalékát, vagyis körülbelül 1,2 milliárd forintot kellene saját költségvetése terhére kifizetni.

Bús Balázs emlékeztetett arra, hogy a gát megépítésére 1990 óta többször elhangzott kormányzati ígéret. Legutóbb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett erre ígéretet a Duna áprilisi áradásakor.

Az építkezés a főváros és a kormány között kötött Budapest-szerződésben is szerepel.








hirdetés