Buli buli hátán: érdemes rápörögni a hétvégére!

Buli buli hátán: érdemes rápörögni a hétvégére!
© Illusztráció: /f21.hu
Nyíregyháza – Kíváncsi vagy, milyen bulikkal és koncertekkel várnak az elkövetkező napokban Nyíregyházán és környékén? Ízelítőül: szombaton a nyíregyházi Club Hollywoodban az Elefánt lép színpadra.

December 20., csütörtök

19 óra: Mi vagyunk a Grund!

Dés László a Nyíregyházi Egyetem Kodály termében ad koncertet.

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. Az utóbbi években a saját magának írt dalait is közönség elé vitte. Hamarosan megjelenik új lemeze vadonatúj dalaival, a Mi vagyunk a Grund! A koncerten ezekből az új dalokból is hallhatunk, de persze nem maradnak el a nagy slágerek sem. Dés László vendége Tóth Vera lesz.

December 21., péntek

18 óra: Karaokeverseny a Brick House-ban

Az idén sem maradhat el a hagyományos megmérettetés, amire a nevezés természetesen most is ingyenes.

A közönség pontozza az előadásokat, tehát ti döntitek el, ki a legtehetségesebb, legjobb a versenyben. A dobogósokra nyeremények is várnak.

20 óra: Visszatér a Chloéba a Lassú Méreg Formáció

A zenészek megismétlik sikeres őszi koncertjüket a Chloé New Yorkban, ezúttal azonban adventi blues, funky és jazz szól majd a vacsora mellett.

20 óra: Rock-karácsony Tiszavasváriban

Újra dübörög a rock Vasváriban, ezúttal a Találkozások Házában.

Gyülekező este héttől, nyolctól kezd a 14 éves Radar. A zenekar Lehetetlen című új, negyedik lemezét mutatja be, de a jól ismert, régebbi nóták sem maradnak ki.

21 óra: Remember Night az X Caféban

A régi idők bulijait idézik fel a belváros szívében, jönnek a legnagyobb R’n’B és hip-hop slágerek a kétezres évek elejéről.

23 óra: Metzker Viki vs. Németi az Absolut 2.0-ban

A dj-k párbaján mindenki kiengedheti az ünnepi készülődés során felgyűlt feszültséget.

Metzker Viki egyike hazánk legnépszerűbb női lemezlovasainak. Péntek este sem csalódnak benne, akik húzós bulira vágynak. A házigazda Németire sem lehet panasz, szokásához híven a legkedveltebb számokat adagolja majd a nyíregyházi klubban.

December 22., szombat

20 óra: Összeszokott zenészek a Club Hollywood színpadán

Visszatér Nyíregyházára az Elefánt, a népszerű under­ground formációt ezúttal is az Analog Balaton kíséri.

Az októberben megjelent Micsoda című dalát első alkalommal hozza a megyeszékhelyre az Elefánt. A fiúkat hallgatva egyszerre élhetjük meg a szédítő magasságokat és az ismeretlen, vonzó mélységeket. A filmzeneszerű dalok során szinte szemünk előtt peregnek a finom iróniával átszőtt történetek, azok összes csodálatos és hétköznapi szereplőivel együtt. A zene sokrétűsége csupa felfedezni valót tartogat számunkra: pörgős ütemek és meditatív lassúság váltakoznak, gypsy punk energiák szabadulnak fel, s ezek együtt sanzonhangulattal és erőteljes lendülettel karöltve adják a keringőt a lábunk alá.

21 óra: Winter Break Party a Főnix Bárban

Lassan vége ennek az évnek is, de legfőképpen a tanításnak, így semmi nem áll az útjában azoknak, akik szombaton a nyírlugosi szórakozóhelyen szeretnék megkezdeni a téli szünetet.

A legjobb elektronikus tánczenékkel várja a bulizókat a házigazda, Kevin Johnson.

21.30: Szüret Utcza-koncert a Chloé New Yorkban

A Szüret Utcza köz- és öncélú, instrumentális zenés produkció.

A frontembert kerek dallamokkal helyettesítik. Becsukott szemmel játszanak, mert álmodni csak úgy lehet. A nyíregyházi zenekar koncertjére a belépés ingyenes.

22 óra: A Bitto Duo és hat lemezlovas a klubban

A tiszateleki Club Pegazusban tudják, mi kell a népnek.

A szombati buli lineupja megsüvegelendő, hiszen érkezik Sterbinszky, Bíró, Newl, Sandman, Henry és Pégé, míg a mulatós teraszon – ahol egész éjszaka Nyuki zenél – a Bitto Duo táncoltatja meg a műfaj kedvelőit. Csapatásra fel!

22 óra: Winter is Coming II. a Hotel Barbizonban

Egy igazi világsztár vezeti át az estén a vendégeket.

Érkezik a Szódaház utcába a legendás, az utánozhatatlan, az összes nagy fesztivált felforgató Julian Jordan. Ő az, akit tényleg nem kell bemutatni, hiszen évek óta ott a neve a TOP 100 lemezlovas között. Fellépnek még Bricklake, Steve Judge, SaberZ és az elmaradhatatlan Mess.

22 óra: Mr. Missh a mátészalkai klubban

A Club Passionben ezen a szombaton egy igazi fenegyerek, Mr. Missh keveri a kártyákat. Az este házigazdája: Tekk.

23 óra: Gáspár Laci az Absolut 2.0-ban

Az X-Faktor kritikus mentora, Gáspár Laci hangolja a karácsonyra a nyíregyházi klub bulizóit. A koncert előtt és után Pető Sanyi zenél.

December 25., kedd

20 óra: Karácsonyra Óperentzia-koncertet kapnak a rajongók

A hagyományokhoz híven az idén is Nyíregyházán karácsonyozik a zenekar – ezúttal a Club Hollywood­ban táncoltat a formáció.

21 óra: Xmas Party a Főnix Bárban

Miután feldíszítettétek a fát, elfogyasztottátok a karácsonyi vacsit és kibontottátok az ajándékaitokat, a nyírlugosi szórakozóhelyen várnak mindenkit a környék legjobb Xmas Partyjára napjaink legjobb dance és R’n’B felvételeivel. A lemezjátszóknál: Petya és Fatboy.

21 óra: Tölcsért csinálnak a kezükből a Mamma miában

Hosszú idő után visszatér Nyíregyházára Zalatnay Cini. Az exkluzív buliból nem hiányozhatnak a legendás dalok. Házigazdák: Geczó, Fenyvesi és Sögő.

22 óra: Karácsonyi házibuli a Hotel Barbizonban

Két teremben négy zenei stílus várja azokat, akik lemozognák az ünnepi bejglit.

A nagyteremben Dj. Szatmári és Jucus robbantja be a bulibombát, amit a lemezlovas másfél órás exkluzív slágerpartival fűszerez. Természetesen nem maradhat el a Latin Disco Party Dj. Dezi vezetésével, míg Széles a legjobb magyar számokat adagolja az este során. Az R’n’B teremben eközben Mess a fekete lemezeket pörgeti.

22 óra: Sós és édes az Elexben

A nyíregyházi klubban Sós Fecó és Hencsy fokozza a karácsonyi hangulatot.

23 óra: Karácsonyi buli az Absolut 2.0-ban

Németi és Stephen diktálja az ütemet a nyíregyházi klubban, ahol a legmenőbb bulihimnuszokra rophatja, aki bírja.

December 26., szerda

21 óra: WildTwerk Xmas Edition a Club Hollywoodban

A megyeszékhelyre érkezik a legcsajosabb, legvadabb partysorozat.

Nem lesz hiány gyönyörű hölgyekből, ahogy dögös R’n’B és twerk zenékből sem. A hangulatról Dave Portel, Mr. Aradványi és Marko Crown gondoskodik.

23 óra: Absolut Klasszik az Absolut 2.0-ban

Egy fergeteges éjszaka a klub legnépszerűbb dalainak társaságában, felidézve a 2000-es évek bulijainak páratlan hangulatát. Absolut klasszikusokkal vár mindenkit Bárány Attila és Németi.

KM








hirdetés