2012.02.22 17:54; Frissítve: 2012.02.22 17:54


Bundabotrány – Az MLSZ felmentette Aczél Zoltánt

Budapest, 2012. február 22., szerda (MTI) – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.

A felmentés oka, hogy – a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendelet alapján – nem indítható sportfegyelmi eljárás abban az esetben, ha a kötelezettségszegésről való tudomásszerzés óta 30 nap, illetve a kötelezettségszegés elkövetése óta egy év eltelt. A mostani határozat ellen nem lehet fellebbezni.

A gyanú szerint Aczél 2009 áprilisi és májusi mérkőzések befolyásolásával hozható kapcsolatba, az MLSZ fegyelmi bizottsága pedig tavaly december 13-án – vagyis több mint egy évvel később – függesztette fel a trénert, és indított ellene eljárást. Az MLSZ határozata után egy nappal a szakemberrel szerződést bontott az őt akkor vezetőedzőként foglalkoztató Haladás Sopron Bank.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúja szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok (5-3) bajnoki előtt Aczél – a gyanú szerint – szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában, hogy csapata legalább két góllal elveszíti a találkozót. Aczél tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, Andruskó Attilát, Tusori Richárdot, H. Gyulát és K. Norbertet, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt szintén őrizetbe vették a KNYF munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Kérdésekkel ragasztotta tele Simonka György irodájának ajtaját az LMP
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az agrár Start-munkaprogramra vonatkozó kérdésekkel ragasztotta tele [...] tovább »
IMF/EU-tárgyalások – Magyarország az Ecofin-ülés után számít tárgyaláskezdetre
  Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Londoni elemzői [...] tovább »
Gyermekteleneket és egygyermekeseket büntető nyugdíjrendszert fontolgat a kormány?
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány egy olyan [...] tovább »
Navracsics: miniszteri felelősségemből adódik a Kúria elnökének írt levél
    Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi [...] tovább »
Pintér: folytatódott a rendőrségi létszámbővítés
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Pintér Sándor belügyminiszter közlése szerint teljesül a 3500 fős [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés