Bundabotrány: Elvitték a rendőrök Lippait
Lippai Ákost, az együttes csapatkapitányát keresték, akit miután beazonosítottak, azonnal megbilincselték. A középpályást néhány perce ültették be a klubház előtt várakozó autóba, és feltételezhetően kihallgatásra szállították el.
Budapest, Miskolc – Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009. decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt bűntető ügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011. májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.
Budapest, Miskolc – Lippai Ákos ügyében a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi eljárást indít majd.
Miskolc-Diósgyőr – Az ügyvezetés által meghatározott nyilatkozat stop miatt senki sem kommentálta a kedd délutáni edzés után a DVTK csapatkapitányának őrizetbevételét.
Budapest, Miskolc – Február 14-én – honlapján – az alábbiakról adott tájékoztatást a Magyar Labdarúgó Szövetség.
Miskolc-Diósgyőr – A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a DVTK edzéséről vitték el Lippai Ákost, az NB I-es együttes középpályását.
Miskolc-Diósgyőr – Dudás Hunort, a DVTK ügyvezeztőjét kérdeztük, hogy terveznek-e valamilyen lépést a délutáni történések, Lippai Ákos főügyészségi őrizetbevétele ügyében.
Miskolc – Úgy tudjuk, fogadási csalással kapcsolatban hallgatják ki a Diósgyőri VTK csapatkapitányát.