szon-sportoldal

2011.06.06. 10:53

NB III: Háromesélyes maradt a harc

<p>Ádámszki Róbert öt gólja sem tartotta versenyben a Kemecsét, a triplázó nagyecsedi Bancsi Gábor ellenben még reménykedhet a bajnoki cím megszerzésében, igaz, az elsőség sorsa már nem az ő kezükben van.</p>

Semmit nem bíztak a véletlenre az NB III-as bajnokesélyesek: a hétvégi forduló előtt még aranyvárományosnak tekinthető négy csapat egyaránt megnyerte soros mérkőzését, összesen 21 gólos (!) különbséggel. A „legszorosabb” az éllovas Tiszakanyár és a Cigánd meccse volt, hiszen ők „csak” három-három góllal nyertek, a záró játéknapon ugyancsak egymás ellen sportoló Kemecse és Nagyecsed ellenben egyaránt kilenc taláttal melegített a mindenről döntő hétvégére.

NB III-as bajnokesélyesek

 

Más kérdés, hogy hiába a 9–2-s siker a Tuzsér ellen, a Kemecse már nem lehet bajnok, hiszen hátránya három pont maradt a Tiszakanyárral és egy a Cigánddal szemben, márpedig ezen csapatok egymás ellen meccselnek, így mindkettőjüket már nem tudja megelőzni a tavaszi szezon legjobbja.

– Amikor négy fordulóval a vége előtt az élre kerültünk, természetesen eljátszottunk a bajnoki cím gondolatával, de jött az ÚSE-Nagykálló és a Baktalórántháza elleni meccs, amelyeken egyaránt a hajrában vesztettünk pontokat – mondta a szombati meccsen öt gólig jutott kemecsei támadó, Ádámszki Róbert. – Így aztán amilyen hirtelen az élre kerültünk, olyan gyorsan vissza is estünk a negyedik helyre, de amikor az ősszel nyolcadikként fordultunk, kevesen gondolták volna, hogy lesz a tavasznak olyan pillanata, amikor a mi nevünkkel kezdődik a tabella. Hozzáteszem, a vezetőink végig azt hangoztatták, hogy cél az első hat közé kerülés, de ha már így alakult, és nem lehetünk elsők, akkor legalább a dobogót célba vesszük az utolsó fordulóra. Úgyhogy Nagyecsedre sem asszisztálni megyünk egy esetleges bajnokavatáshoz, hanem igen is nyerni akarunk, hiszen szerencsés esetben még akár másodikak is lehetünk.

Ádámszki Róberttől nem újszerű, hogy egy meccsen öt találatig jut (anno Mátészalkán az NB II-ben is összejött neki ez a bravúr), a tavasz azonban Kemecsén elsősorban Fekete Gáborról szólt, aki 14 meccsen 24 találatot termelt. Most azonban a rutinos csatártársnak jött ki jobban a lépés, góljai közül hármat fejelt, kétszer pedig lábbal mattolt.

Szombaton eldől kire mosolyog a szerencse

 

A Nyírmadán 9–1-s sikert arató Nagyecsedben is akadt kiemelkedő egyéni teljesítmény: Bancsi Gábor három találatig jutott, amivel karriercsúcsot állított fel.

– Eddig a Kótaj és a Berettyóújfalu ellen elért duplám jelentette az egyéni rekordot, a tripla éppen egykori csapatom ellen jött össze, hiszen Nyírmadán öt szép évet töltöttem korábban – mondta a 26 éves futballista. – Nem az volt a cél, hogy a Kemecse előző napi gólrekordját beállítsuk, egyszerűen csak nyerni szerettünk volna, aztán a végére alaposan megszórtuk a Madát. A góljaim közül az elsőnél volt a legkönnyebb dolgom, amikor csak az üres kapuba kellett passzolnom, a másodiknál kapusunk kirúgáa után az ellenfél védője alaposan elszámolta a labda ívét, így egyedül fejezhettem be az akciót, a harmadiknál pedig a tizenhatosról vágtam be a visszagurított labdát. A győzelemmel még adva van az esély a bajnoki címre, a Kemecse ellen nyernünk kell, aztán hátha lesz annyi szerencsénk, hogy ugyanez nem sikerül a Tiszakanyárnak Cigándon.

Szombaton, az egyidőben kezdődő utolsó forduló mérkőzései során eldől, hogy kire is mosolyog rá a szerencse.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!