Bűnmegelőzés a zene erejével

Az intézeti gyerekek a közös muzsikálást élvezték a legjobban
Az intézeti gyerekek a közös muzsikálást élvezték a legjobban - © Fotó: Sipeki Péter
Nyírbogát – A sikeres programot az idén a berkeszi lakásotthonban is szeretnék bevezetni.

Elég volt látni csütörtökön azokat a csillogó fekete szemeket a Nyírbogáti Gyermekvédelmi Központban, és egyből világossá vált: jó helyre került a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatása. Már akkor jó célokat szolgált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának a fáradozása, amikor kiötlötték, hogy – egyedüliként az országban – egy programot indítanak az intézetben nevelkedő gyerekek szabadidejének hasznos eltöltése érdekében.

Zeneszoba és néptánctanítás

A „Zene, az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel” elnevezésű programot még 2014-ben indították útjára, s elsőként a Mátészalkai Gyermekvédelmi Központban valósították meg. Mindamellett, hogy berendeztek egy különálló zeneszobát, amit 4 gitárral, 3 szintetizátorral, 1 dobfelszereléssel és a muzsikáláshoz szükséges állványokkal, kottatartókkal szereltek fel, különféle zeneiskolákban tanító zenepedagógusokat kértek fel arra, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokat megtanítsák a hangszerek használatára. Később továbbgondolták az elképzelést, s a művészeti nevelés kiszélesítése érdekében egy – autentikus cigány táncokat tanító – néptánctanárt is felkértek, s a repertoárt énekoktatással toldották meg.

bog2

Valódi boldogsághoz jutottak

A sikerek láttán az NBT úgy döntött, érdemes a projektet más intézményekre is kiterjeszteni, így aztán a tiszadobi és a nyírbogáti gyermekvédelmi intézmény is társulhatott a programhoz. Három év alatt összesen közel 11 millió forintot fordítottak e nemes célra, s ahhoz képest, hogy kezdetben 20 érdeklődő gyerek nevelésével és oktatásával tudtak foglalkozni, mára közel 100 gyerek „nyúzza” a hangszereket s tanul a zeneszerszámok valamelyikén minden szombaton.

A pénteken Nyírbogáton megtartott projektzáró ünnepségen egyértelművé vált, a közös muzsikálás és tánc valódi boldogsághoz juttatta a gyerekeket, akik őszinte örömmel ültek le választott hangszereikhez.

Ahogy dr. Hatala József miniszteri biztos, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke fogalmazott, a művészetterápiás megoldások rendkívül eredményesek a legfőbb cél elérésében, hogy tudniillik minél kevesebb fiatal váljon bűncselekmények áldozatává vagy elkövetőjévé.
– Szeretném megérni, hogy ez a program – amely megmutatta, hogy nincs olyan nehéz helyzet és olyan körülmény az életben, amit ne lehetne leküzdeni – országosan is népszerűvé válik, s akkor nekünk már csak azon kell törnünk a fejünket, melyik megyének és intézménynek segítsünk – fogalmazott a miniszteri biztos.

Farkas József rendőr dandártábornok, megyei rend­őrfőkapitány zárásképpen azt hangsúlyozta, hogy ez a „szabolcsi unikum” nem csak tartalmas programot kínált az eltelt időszakban, de útravalót is ad a fiatalok kezébe, amikor majd azok végérvényesen átlépnek a nagybetűs élet kapuján.

KM-MJ








hirdetés