Buszforduló volt a városházán

Akt.:
Ettől az évtől járják Nyíregyháza útjait a sűrített földgázzal működő autóbuszok
Ettől az évtől járják Nyíregyháza útjait a sűrített földgázzal működő autóbuszok - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – A városi közgyűlésen nem írták alá a felek a közösségi közlekedést érintő közszolgáltatási szerződést.


Az év elején még az új, sűrített földgázzal működő buszokat mustrálták a képviselők a Kossuth téren, csütörtök délelőtt viszont már a Krúdy-teremben „közlekedtek” a döntéshozók. Amíg a CNG típusú újdonságok érkezését örömmel konstatálták, addig a városi közgyűlésen más érzelmi hullámok fodrozódtak. Nem tudott megegyezni a nyíregyházi önkormányzat és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK), így nem írták alá a felek a közszolgáltatási szerződést.

Pró és kontra

Amint lapunkban megírtuk, első fokú határozat született a perben: a Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében arra kötelezte a megyeszékhely önkormányzatát, hogy 1,199 523 milliárd forintot fizessen meg az ÉMKK-nak. Dr. Kovács Ferenc polgármester a csütörtöki közgyűlésen kijelentette, hogy benyújtották a fellebbezést.

Ugyanakkor a júniusi közgyűlésen döntöttek arról, hogy Nyíregyháza közigazgatási területén az autóbuszos, menetrend szerinti közlekedéssel az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t bízza meg az önkormányzat 2019. december 31-éig – évi 653,52 millió forint fejében. Az utazóközönség megnyugtatására: ettől függetlenül zavartalanul működik a buszközlekedés. A háttérben azonban továbbra is két malomban őrölnek a felek. A mostani közgyűlésre külön előterjesztéssel élt a nyíregyházi önkormányzat és az ÉMMK is. – A mi 30 oldalas, bonyolult, részletes tervezetünk a városlakók érdekét szolgálja. De az ÉMKK-nak ez nem elég. Mindenképpen egy harmadik szereplő bevonására van szükség a megegyezéshez, ezért tájékoztatom az illetékes minisztert a kialakult helyzetről – mondta a polgármester, majd 22 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták a képviselők a javaslatot.

Ignácz László az ÉMKK képviseletében kijelentette: – Az önkormányzat tervezete gazdasági hátrányt okozna, így ezt ebben a formában nem tudjuk elfogadni. Mi ezután is konstruktívak leszünk – ígérte a közlekedési főigazgató, aztán a szerződéstervezetüket 22 nemmel elutasították a képviselők. Így nem is írták alá a felek a közszolgáltatási megállapodást.

Sóstó tovább fejlődik

A közgyűlésen dr. Kovács Ferenc bejelentette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programban 992 millió forintot nyert a város. Csak gyógyhelyek pályázhattak, az összeget teljes egészében Sóstógyógyfürdő fejlesztésére fordítják, amit később konkretizálnak.

Bozsik Péter megköszönte a döntést

Sportos közgyűlés volt a csütörtöki. Dr. Kovács Ferenc polgármester napirend előtt köszöntötte Mokánszki Mátét, a Nyíregyházi Blue Sharks kosárlabdázóját, aki a debreceni 3×3-as U18-as Európa-bajnokságon diadalmaskodó magyar válogatott tagja volt, és ő lett a torna legértékesebb játékosa.

A Nyíregyháza Spartacus FC Kft. férfi labdarúgó csapatának NB II.-es sikeres szereplésében bízva az önkormányzat 115 millió forint támogatást nyújt. Ebből 65 millió forintot szponzori díjként havi lebontásban utalnak át, ha pedig feljut a csapat az élvonalba, további 50 millió forintot kap a Nyíregyháza Spartacus. A Krúdy-teremben Bozsik Péter szakmai igazgató megköszönte a pozitív döntést a képviselőknek.

A Nemzeti Ovi-Sport-Program keretében az eddigi 11 után újabb három helyen alakítanak ki óvodások sportolására alkalmas focipályát, ezek a következők: Eszterlánc Északi Óvoda Napsugár Tagintézmény (Stadion u. 32/a), Tündérkert Keleti Óvoda Élet úti Telephely (Oros, Élet u. 30.), Gyermekek Háza Déli Óvoda Kertvárosi Csicsergő Tagintézmény (Dugonics u. 16.).

LTL








hirdetés