Büszke társulat, vagány város

Próba közben Göttinger Pál
Próba közben Göttinger Pál - © Fotó: színház
Nyíregyháza – A főrendező azt üzeni a pesti közönségnek: látogassanak el a városba és a színházba.

Amikor elfogadtam Kirják Róbertnek, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatójának meghívását, és elszerződtem Nyíregyházára, jó- és rossz­akaróim is rögtön ezt feszegették: jó, jó, lehet is melózni rendesen, de hát túl messze van. Később, mikor gyakorlatos színészeket kellett megszólítanom az eltervezett bemutatóinkhoz, rémülten vettem észre, hogy pályakezdő kollégák (és osztályfőnökeik) is valahogy így tudják. Hogy ez itt messze van.

Mintha itt nem lenne senki. Pedig itt nagyon is sok mindenki van, egy teherbírására, nyitottságára méltán büszke társulat, egy nagyszerű, szerethető és vagány város – és benne majdnem százezer néző egy aprócska, háromszázötvenes nézőtérre. Olyan százezer néző, aki odaadással szereti a színházát – jelzi, ha valami nem tetszik neki, de azért legközelebb is eljön. Akinek a kegyeit egyáltalán nem kell keresni. Aki komolyan vehető vendégrendezők felvonulásához van szokva, aki bátran hasonlít össze, értékel és pártol legkülönfélébb színházi megoldásokat. Aki ismeri és szereti a saját színészeit. Akik előtt az alkotó büszke lehet, ha valamit jól csinál, de nem kell szégyenkeznie, ha nem. Ahol otthon lehet. Ahol a műfaji sokszínűség, a mindenevő színészek és nézők együtt élő, együtt lélegző közössége hajtja előre az évadokat. Ahol Schillerre és Ken Ludwigra, McDonaghra és Selmeczi Györgyre, Feydeau-ra és Middletonra, de Szente Vajkra és Mohácsi Jánosra is bérletet vesznek az emberek – szívderítően emelkedő számban.

Család ez, annak minden jó és szükségszerűen néhány rossz tulajdonságával együtt. Nem is az, hogy jó vagy rossz – hanem, hogy teljes.
Részegítő és izgalmas (és persze nagy felelősség), hogy szinte semmilyen kötöttség nem gyötri az évadtervezést. Minden megszólított vendégrendező boldogan mondott igent, és akinek egyeztetés miatt nem sikerült végül elvállalnia, az maga erőlteti azóta: de jövőre, de jövőre. A vendégeskedés vagy a hazatérés kerül szóba ezeken a beszélgetéseken. A távolság soha.

Ahogy ezt írom az emeleten, odalenn éppen véget ért a Sherlock bemutatója, miután napközben három másik új produkció próbái zajlottak párhuzamosan a házban. Siker volt, tele minden lépcsőforduló, derült, az előadást taglaló nyíregyháziakkal és álmélkodó budapestiekkel. Csak ma este két olyan emberrel váltottam szót, aki azt mondta: fogalma sem volt róla, hogy nálunk ilyen dolgok mennek.

Ilyen estéken ma már Pesten érezném magam „messze”. Ezt üzenem tehát mindenkinek: ne féljenek a kalandtól, lássanak világot, látogassanak el ebbe a városba, töltsenek itt pár napot – és esténként feltétlenül üljenek be a színházba is. Szorítunk nekik helyet.
Jöjjenek közelebb!

– Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház főrendezője –

(Az írás a Pesti Műsorban jelent meg.)








hirdetés