Büszkék, hogy védhetik a hazát

Nem lehet elég korán kezdeni
Nem lehet elég korán kezdeni
Nyíregyháza – A honvédségnél szolgálni megtiszteltetés – vallják katonáink.

A kötelezettség békeidőben is sokrétű – részletezte Kertész József százados –: részt veszünk a NATO-tagságból eredő küldetésekben a világ különböző pontjain. A külszolgálat nemzetközi biztonságpolitikai jelentőséggel bír, amely közvetlenül érinti Magyarországot. A honvédség arra is felkészült, hogy rendkívüli helyzetben azonnal részt vegyen az emberi élet vagy vagyoni értékek mentésében.

Összetett erőpróba

– A Magyar Honvédség, vagyis a honvédelem gerincét a szerződéses katonák adják, akiknek ez nem egyszerűen munka, hanem hivatás, életpálya. Egyként vallják: a honvédségnél szolgálni megtiszteltetés és büszkeség! – enged bepillantást az állomány elkötelezettségébe Kertész József.

A hivatásos fegyveres szolgálathoz összetett erőpróbán át vezet az út, de szép és nemes a cél, amely megéri az áldozatokat. Az utóbbi években egyre több tagot számlál az Önkéntes Tartalékos Rendszer, mely 2011-ben kezdte meg működését. Jelenleg közel 5500 elkötelezett tartalékos áll a honvédség rendelkezésére, számukat 8 ezerre szeretnék feltölteni.

– Tartalék nélkül nincs haderő, ezért ez a rendszer hazánk biztonságának fontos pillére – szögezi le a százados, itt emelve ki a toborzás jelentőségét. Tapasztalatból mondja: a személyes találkozás meggyőzőbb, ezért külön toborzócsoport vesz részt a rendezvényeken, csatlakozik pályaválasztási kiállításokhoz. Standjaikat sok fiatal keresi fel, kér tájékoztatást a lehetőségekről, a szerződéses és önkéntes szolgálatról egyaránt.

KM-NYZS








hirdetés