M. Magyar László
Ma már olyan világot élünk, hogy az emberi jogokra hivatkozva senkit sem érhet semmilyen hátrányos megkülönböztetés. Ez így is van rendjén. Ugyanakkor a kisember elgondolkodik azon, mi is egy ilyen felvonulás célja. Azt még megérti, hogy fontos számukra az összetartozás ereje, hogy szeretnék a társadalommal elfogadtatni másságukat, de azt már nem tudja feldolgozni, hogy miért kell ehhez a felvonulás résztvevőinek közterületen provokatív módon viselkedniük, szeméremsértő mozgásokat végezniük, megbotránkoztató ruhákat magukra aggatniuk.
Lesz jövőre is felvonulás, ez már most borítékolható. Bár utópia a részemről, de minden bizonnyal jóval kedvezőbb lenne a kicsengése és nagyobb a társadalmi elfogadottsága a büszkeség menetének, ha annak résztvevői is tisztelnék az utca emberének „másságát.”