Campus Fesztivál: idén is nagyot szól!

„Csak hang legyen és fény” – Lovasi is itt ünnepel majd
„Csak hang legyen és fény” – Lovasi is itt ünnepel majd - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az amerikai Ignite zenekar 25 éves születésnapi koncertjét csak Debrecenbe hozza el Kelet-Európában.

A Campus Fesztivál koncerthelyszínein július 18-ától négy napon át a rocktól kezdve a dzsesszen át a komolyzenéig minden ízlésnek lesz fellépő, természetesen a Tankcsapda sem maradhat ki a programból. Lukács Laci ötvenedik születésnapjára felfűzött turnéjának kiemelt nyári állomása a debreceni fesztivál, évente a nyári TCS-buli a Campuson várja a közönséget a cívisvárosban, júliusban így minden tankcsapdás közösen köszöntheti az énekes-basszerost a banda szülővárosában. Habár Lukácstól két hónappal fiatalabb, akkor is betöltötte az ötvenet idén sokak kedvence, Ákos, aki szintén születésnapi koncerttel jön a Campusra, és ígérete szerint nem hagyja otthon látványos fénytechnikáját sem, sőt ízig-vérig ­rockos bulit ígér szombat estére.

Új szinten a mulatós

Az életműkoncertek sora azonban már szerdán megkezdődik Lovasi András bulijával, aki a tavalyi ötvenedikre állította össze arénakoncertjét. A Campus bulizói a nulladik napon élvezhetik a kétórás Kispál-Kiscsillag-Lovasi-szóló bulit, amin az énekes-zeneszerző rengeteg vendégzenésszel idézi fel pályafutása fontos állomásait.

A zenei mellett rengeteg szórakoztató program lesz a Dumaszínház humoristáinak fellépéstől kezdve a Csokonai Színház műsoráig. Idén először a cigány és mulatós zenét egy külön színpadon, zenekari kísérettel lehet majd énekelni esténként.

X


Belépők kedvezménnyel július 10-ig válthatók. Bővebb információk a régió legjelentősebb nyári rendezvényéről annak Facebook-oldalán olvashatók, illetve saját honlapján.


Akon is érkezik a Campusra
Debrecen - Akon, az amerikai zenei ikon július 21-én lép fel a Campus Fesztiválon. Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent, Gwen Stefani, David Guetta vagy Michael Jackson – csak néhány előadó, akikkel a dalszerző-énekes Akon, a Campus Fesztivál hiphop és R&B sztárja már dolgozott együtt. Ha Scooter, ak...

Fotó: Matey István
Debrecen - Négy nap alatt kétszázötven program várja július 18-ától a fesztiválozókat a Campuson. Az egész napos kikapcsolódást biztosító Campuson a hazai zenei élet meghatározó csapatai mellett a külföldi sztárfellépők is gazdag műfaji sokszínűséget képviselnek. Elektronikus zene Hiphop és R&a...

A csütörtöki sajtótájékoztatón
Debrecen - Fenekestül felforgatták a Campus helyszínét a kényelem érdekében: új bejárat, surranóút. A Campus Fesztivál július 18-án immár 11. alkalommal nyit kaput előttünk egy olyan világra, amelyben négy nap alatt egy helyszínen találkozhatunk a legkülönbözőbb zenei stílusok mintegy 1000 ismert...








hirdetés