Nyíregyháza hírei

2014.02.21. 07:42

Jegyzet: Falu végén kurta falu

Árpád népe, hej! Árpádné pehely. Áthallásos, miként az is, hogy Árpád-kori falu épül a Sóstói Múzeumfalu ékszerdobozában. Ami régesrég eltűnt, miként bukkanhat fel a semmiből? Ráadásul nagy felhajtás nélkül, síri csendben. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Árpád népe, hej! Árpádné pehely. Áthallásos, miként az is, hogy Árpád-kori falu épül a Sóstói Múzeumfalu ékszerdobozában. Ami régesrég eltűnt, miként bukkanhat fel a semmiből? Ráadásul nagy felhajtás nélkül, síri csendben. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Ahogy azt Nyíregyházán megálmodták. Az év feltörekvő turisztikai települése díjjal kitüntetett megyeszékhely újabb nagy dobásra készül a földön úgy, hogy még a föld alól is előkerítik az ehhez kellő adottságokat.

Az Árpád-kor mai léptékkel mérve meglehetősen széles intervallumot ölel fel: az államalapítástól egészen az Árpád-ház férfiágának kihalásáig tartott: a 301 év során 23 király uralkodott. Király ötlet a legújabbkori falualapítás, kézzel fogható közelségbe kerül a história a becsben tartott muzeális értékekkel.

Kimutatható tény: közel két évtizede érlelődik a gondolat, mígnem végre a tettek mezejére léphetnek az alkotók. A skanzen új impulzussal gazdagodik, egy letűnt kor mementója vonzhatja immár az érdeklődő diákokat, a kíváncsi turistákat, a régiségek iránt fogékony látogatókat.

Természetesen manapság elképzelhetetlen pusztán önerőből, szigorúan üzleti alapon falut magasítani a faluban, éppen ezért tökéletes alkalom megragadni a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program által kínált lehetőséget. A XI. század elevenedik meg, egy komplett évezredet futunk vissza az időben. Foglalkoztató központ, a paraszti és a jobbágyi lét, a vadász életforma támad fel a múzeumfalusi környezetben. A sóstói tölgy avarjában tobzódó Árpád-kori emlékgyűjtemény a tervek szerint már ősszel megcsodálható. Újabb turisztikai panel, csomagban kiajánlható látványosság – holtbiztos sikertörténet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!