CIA-főnök: a “legnagyobb ostobaság lenne” az iráni atomegyezmény felmondása

London – Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint “a legnagyobb ostobaság lenne”, ha Donald Trump, a januárban hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök felmondaná az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött megállapodást.

John Brennan, aki már bejelentette, hogy januárban távozik tisztségéből, a BBC televíziónak adott, szerdán sugárzott interjúban elmondta: arra figyelmeztette Trump stábját, hogy az iráni atomegyezmény felmondása – amelyet Trump a választási kampányban kilátásba helyezett – katasztrofális következményekkel járhat, mert az iráni politika keményvonalas erőinek malmára hajtaná a vizet, és nukleáris fegyverkezési versenyt indíthatna el a térségben, ha újraindulna az iráni atomprogram.

Brennan szerint nem volt még példa arra, hogy egy új amerikai kormányzat egyoldalúan felmondott volna olyan nemzetközi szerződést, amelyet elődje kötött.

A szíriai háborúról szólva a CIA vezetője kijelentette: arra intette Trumpot és stábját, hogy bánjanak óvatosan az orosz együttműködési javaslatokkal. “Remélem, hogy javulnak majd az orosz-amerikai kapcsolatok, de óvakodni kell az orosz ígéretektől, mert Oroszország ezeket nem szokta betartani” – mondta Brennan a BBC-interjúban.

John Brennan a szíriai civil lakosság körében elkövetett “felháborító mészárlással” vádolta Oroszországot és a Moszkva által támogatott szíriai kormányerőket. Hozzátette: véleménye szerint az Egyesült Államoknak folytatnia kell a mérsékelt szíriai ellenzéki erők támogatását, annak érdekében, hogy képesek legyenek szembeszállni a szíriai hadsereg, Irán, a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet és Oroszország “közösen indított rohamával”.

A CIA igazgatója szerint Szíria jövője Oroszország kezében van, de az orosz tárgyalási taktika “nem őszinte”, Moszkva célja a folyamat elhúzása egészen addig, amíg az ostromlott Aleppó városát “sikerül megfojtani”.

Azokról a vádakról, hogy Oroszország megpróbálta elektronikus eszközökkel, illetve információk kiszivárogtatásával, álhírekkel befolyásolni az amerikai elnökválasztás eredményét, Brennan azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy Moszkva törekedett erre, de a hatásról a CIA vezetője nem bocsátkozott részletekbe. Elmondta viszont, hogy ebben az ügyben személyesen felvette a kapcsolatot az orosz hírszerzés illetékeseivel, és figyelmeztette őket arra, hogy “az ilyesmi visszaüthet”.

Az Egyesült Államoknak “nem szabad lesüllyednie az ő szintjükre” azzal, hogy hasonló eszközökkel válaszol, mert ez a helyzet eszkalálódásának kockázatával járna, de más módszerekkel is meg lehet értetni Oroszországgal, hogy az ilyen tevékenység elfogadhatatlan – mondta a szerdai BBC-interjúban a CIA igazgatója.

– MTI –

Címkék: , , ,


Sporthírek






hirdetés