Cikos a gyűrűs közjátékról: „a jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom”

Cikos a gyűrűs közjátékról: „a jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom”
© Forrás: Facebook / M4 Sport
Debrecen – Kezdőként lépett volna pályára a DVSC hátvédje, Erik Cikos a pénteki, MTK elleni találkozón, de gyűrűje miatt kénytelen volt kihagyni az összecsapást.

A Debrecen-MTK találkozó azért kezdődött hat perccel később, mert Berke Balázs játékvezető a kezdés előtt leparancsolta a pályáról a DVSC védőjét, Cikost, akinek gyűrű volt az ujján – írja az m4sport.hu. Mivel az ékszert több módszerrel sem sikerült levenni a szlovák jobbhátvéd kezéről, a helyén végül Kusnyír Erik kezdett.

A találkozó után Cikos az M4 Sportnak beszélt a nem mindennapi esetről.

Sosem történt még velem ilyen, pedig szerintem több mint három éve játszom ebben a gyűrűben. Sehogy sem tudtam levenni a kezemről, mondtam is a játékvezetőnek, azonban azt mondta, nem játszhatok így”

– nyilatkozta a 30 éves jobbhátvéd. Elmondta: eddig még sosem ragasztotta le az ékszert, szimplán csak ebben játszott. Egy-egy alkalommal, például egy éve volt olyan játékvezető, aki megkérte, hogy ragassza le, de különösebb gond sosem volt ebből.

„A jövő heti meccs előtt sem fogom levenni, mert egyszerűen tényleg nem tudom. Szóval meglátjuk, mi lesz majd, de remélem, hogy a játékvezető úgy dönt, ha leragasztom, akkor mehet a játék” – mondta bizakodva, majd viccesen hozzátette: „más esetben ennyi volt számomra a szezon”.

ec2Az Erik Cikossal készült beszélgetés a képre kattintva nézhető meg

Az M4 Sport kitér a szabálykönyv ide vonatkozó részére is:

A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes. Mindenfajta ékszer (nyaklánc, gyűrű, karkötő, fülbevaló, bőrpánt, gumipánt, stb.) viselése tilos, azokat le kell venni. Az ékszerek ragasztószalaggal történő lefedése nem megengedett.”

Ezek alapján a játékvezető teljes joggal nem engedte játszani Cikost. Eddig, úgy tűnik, jóindulatúak voltak vele a bírók.

Forrás: m4sport.hu


Szatmári és Lencse (elöl) nagy harcban a labdáért a Nagyerdei Stadionban
Debrecen - Az MTK ellen sikerült folytatni a veretlen szériát, a Loki az ötödik fordulóban a végén mentett pontot. Érdekes közjátékkal indult a péntek esti bajnokija a DVSC-nek, az MTK elleni derbi a Nagyerdőn, hiszen hat perccel később tudott belefújni a játékvezető a sípjába. Az ok: a hajdúsági...








hirdetés