NYKK
A mostani volt a harmadik nyár, amikor valamelyik korosztályos válogatott mellett teljesít szolgálatot Ferenczi Tamás. A Marso-Vagép NYKK élvonalbeli férficsapatának vezetőedzője Zsoldos András segítőjeként 2010-ben az U20-as, tavaly az U16-os, ezúttal pedig az U18-as legénység mellett lehetett ott a B divíziós korosztályos Európa-bajnokságon – utóbbit a boszniai Szarajevóban rendezték. A mieink öt győzelemmel és négy vereséggel végül a tizenegyedik helyen végeztek a 22 csapatot felvonultató mezőnyben, ami a jó kezdés után összességében lehetett volna jobb is.
– A csoportban belekeveredtünk egy körbeverésbe, és miuán Izraeltól húsz ponttal kaptunk ki, mi húztuk a rövidebbet, és csak a továbbiakban csak a kilencedik helyezést vehettük célba – zanzásította a történteket Ferenczi Tamás. – A folytatásban voltak egylabdás mérkőzéseink, amelyekből hol jól, hol rosszul jöttünk ki, így azt mondom, a csapat valós tudása a hatodik-tizenkettedik hely elérésére jogosított fel bennünket, végül ezen tartományon belül végeztünk. Nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy a négyes posztról már az elutazás előtt kidőlt a sorból két szombathelyi játékos, az ő jelenlétük sokat segített volna nekünk a palánk alatti játékban.
Ferenczi Tamás nem egyedül képviselte a nyíregyházi színeket a múlt héten véget ért viadalon, hiszen az ifjú center, Varga Márton tagja volt a válogatottnak, az NYKK gyúrója, Mészáros Miklós pedig a masszőri teendőket látta el a csapat mellett.
– Varga Marci sorsa egyedien és érdekesen alakult – értékelte játékosa teljesítményét a tréner, hozzátéve, hogy Mészáros Miklós hibátlanul látta el feladatát. – A felkészülés alatt végig comb-, majd térdsérüléssel bajlódott, egyetlen edzőmeccsen tudott mintegy tíz percet a pályán tölteni. Aztán a sérülések miatt mégis bekerült az utazó keretbe, és az Eb-n fokozatosan lendült bele. A legjobb teljesítményét az osztrákok elleni második meccsen nyújtotta, amikor nagyszünet utáni teljesítményével a csapat nyerőemberének bizonyult. Azt hiszem, számára is hasznos és tanulságos volt ez a viadal, láthatta, hogy korosztályában hol tart a középmezőny.
Ferenczi Tamás a hazatérés után az NYKK játékosait vette „kezelésbe”, jövő évi válogatottbeli szerepvállalásáról egyelőre nem sokat lehet tudni. Ha Zsoldos András bizalmat kap valamelyik korosztály mellett, akkor minden bizonnyal őt kéri fel segítőnek.
Csütörtökön lejátssza első nyári felkészülési mérkőzését a Marso-Vagép NYKK, amelynek kerete még foghíjas, légiósok nélküli (már amennyiben Dalibor Micsicset leendő magyar játékosnak tekintjük). Az ellenfél a Gyulaházán edzőtáborozó Vasas-Basket NB I. B csoportos alakulata lesz Gyulaházán, 18 órától. A két csapat szombaton 11 órától is megmérkőzik egymással, akkor a bujtosi csarnok lesz a helyszín.