Continental: hatmilliárdos fejlesztés, új munkahelyek

Akt.:
Continental: hatmilliárdos fejlesztés, új munkahelyek
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A ContiTech tovább bővíti magyarországi tevékenységét: az elmúlt másfél évben a német Continental vállalathoz tartozó ipari beszállító a magyar kormány támogatásával 6 milliárd forintot ruházott be nyíregyházi telephelyébe.

– Az állami befektetési ügynökség 2010 óta 500 milliárd forintnyi fejlesztést hozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe és Nyíregyházára, amivel ötezer új munkahely jött létre. Az elmúlt évek fejlődése részben a Continentalhoz hasonló világvállalatoknak köszönhető, amelyek perspektívát láttak a régióban – emelte ki Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes.

– A kormány több mint két milliárd forinttal támogatta ezt a többlépcsős beruházást – kezdte a köszönet hangján ünnepi beszédét Jókay László, a nyíregyházi gyár ügyvezető igazgatója. Hozzátette: ennek eredményeképp több mint 200 új munkahely létesült, így már közel 500 munkavállaló dolgozik a nyíregyházi gyárban.

– Öt évvel ezelőtt ez a szám a 220 fő volt. Amennyiben az új berendezések elérik a teljes termelési kapacitásukat, akkor az elkövetkező két-három évben további 250-300 új munkahelyre lehet számítani – tekintett előre az ügyvezető igazgató. A keddi ünnepségen Hans-Jürgen Duensing, a ContiTech elnöke videóüzenetben köszönte meg a dolgozók fáradozásait és a városvezetés támogatását.

– Ez a nap nem csak a gyár és a cég, hanem a város életében is egy jelentős mérföldkő, egy hatalmas lépés. Nő a termelékenység, nő a hatékonyság, emelkedik a foglalkoztatotti létszám, nem beszélve arról, hogy ezzel a fejlesztéssorozattal bővülhet a környékbeli beszállítók létszáma is – fogalmazott Jászai Menyhért.

A megyeszékhely alpolgármestere kifejtette: a Continental a társadalmi felelősségvállalás terén is az élen jár, hiszen ők a helyi sportcsarnok névadói, ahogy a nyíregyházi sportba, azon belül főként az utánpótlás-nevelésbe is komolyan invesztálnak.

Illusztris vendégek

Az ünnepségen jelen volt Román István megyei kormánymegbízott is, ahogy a ContiTech különböző üzleti egységeinek vezetői, azaz Christian Nöll (Head of Business Unit Mobile Fluid Systems), dr. Peter Scholtissek (Head of Material, Technology & Operations (MTO) ContiTech és Claus-Peter Spille (Head of Business Unit Air Spring Systems) is megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. A fejlesztéssorozat eredményeként a keverő centrumhoz tartozó logisztikai központot 2017. decemberében helyezték üzembe, ahonnan a többi magyar gyáregységet is ellátják nyersanyaggal. A folyamatosan bővülő kereslet miatt kiépített új keverő gépsor jelenleg kezdi el a próbaüzemet. A tömlőgyártás már javában tart, a tervek szerint az idén megduplázzák a kapacitást. Tavaszra elkészül az összesen 4500 négyzetméteres raktárépület is, amelyben tömlőket és légrugókat fognak tárolni.

KM-TG


Információ a cégről

A ContiTech Magyarország Kft.-nél, a Continental nyíregyházi telephelyén 1962 óta állítanak elő különböző gumiipari termékeket. A 70-es évek elejétől gyártott légrugók fejlesztése és előállítása is ehhez a gyárhoz kötődik. A társaság 2004 novemberében olvadt be a Continental ContiTech divíziójába, 2014 óta pedig ContiTech Magyarország Kft.-ként folytatja működését.


Három nagy területen is

A ContiTech Magyarország Kft.-nél, a Continental nyíregyházi telephelyén 1962 óta állítanak elő különböző gumiipari termékeket. A 70-es évek elejétől gyártott légrugók fejlesztése és előállítása is ehhez a gyárhoz kötődik. A társaság 2004 novemberében olvadt be a Continental ContiTech divíziójába, 2014 óta pedig ContiTech Magyarország Kft.-ként folytatja működését. Napjainkban a cég a műszaki gumitermék-gyártás 3 nagy piaci területén is aktívan részt vesz: a kaucsuk-keverékek, kamionokhoz, vezetői ülésekhez, vasúti kocsikhoz és kabinokhoz kötődő légrugó rendszerek, járműipari hűtő-fűtő tömlők gyártásában és értékesítésében, valamint egyes légrugó termékek fejlesztésében.








hirdetés