Csökkent a balatoni hajózás forgalma

Csökkent a balatoni hajózás forgalma
A hajózási forgalom 5-10 százalékkal esett vissza az idei szezonban a tavalyihoz képest a Balatonon, és sokféle program maradt el az időjárás miatt – közölte Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján.

A személyhajókon 582 ezer utas volt augusztus 31-ig, 13,9 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. Csökkent a kompforgalom is. 725 ezer utas és 245 ezer jármű mellett az utasok száma 5,2, a járműveké pedig 6,7 százalékkal maradt el az előző évitől.

A szezonban 17 útvonalon napi 91 járat közlekedett. Az időjárás miatt azonban elmaradt több mint 100 sétahajóút és 78 más program. Visszaesett a rendezvényforgalom is, ennek a bevétele 30,6 százalékkal kevesebba tavalyinál. Üdülési csekkel többen fizettek az idén, az ebből befolyt bevétel 4,9 százalékkal haladta meg a tavalyit.

Új beruházások lesznek

A társaság legnagyobb beruházása az idén a balatonboglári vitorláskikötő volt, amelyet májusban adtak át. A 340 millió forintos beruházáshoz 90 millió forint uniós támogatást kapott a 100 százalékban a balatoni önkormányzatok tulajdonában lévő cég. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy idén a kikötők bevétele nőtt, 9,5 százalékkal.

A következő öt év tervei között szerepel a siófoki kikötő átépítése és a hajópark fejlesztése. 150 millió forintból újulhat meg Siófokon a hajóállomás és a keleti móló, amely a 60-as évektől nem volt felújítva. Ennek a beruházásnak az engedélyeztetése hamarosan megkezdődik.

– Független Hírügynökség –








hirdetés